Verseny: elfújta a szél...

MOLNÁR ALEXA jelenti Abu-DzabibólMOLNÁR ALEXA jelenti Abu-Dzabiból
2006.03.18. 02:15
Címkék
Hiába égett lázban az Arab Emírségek fővárosa, Abu-Dzabi népe – rengetegen utaztak át a 180 kilométerre fekvő Dubaiból is –, hiába álltak, s vártak hosszú órákat a híres tengerparti sétányon, a Cornishon, a repülőgépek csak nem zúgtak fel.
A péntekre tervezett verseny (az araboknál ekkor van munkaszüneti nap, s az üzletek zárva vannak, így aztán semmi más dolga nem volt a népnek, mint a légi parádét megtekinteni) reggelén viharos szél és borult ég fogadta az ébredőket. Ebben az időben pedig – ki hinné, hogy a szervezők oly szerencsétlenül választottak időpontot, hogy a zömében napsütéses arab városban éppen ekkor bújik el a nap – biztonsági okokból nem lehetett megtartani a futamot. A tengeren úszó, speciális anyagból készült, felfújható kapuk 50 kilométer per órás szelet ugyan még kibírnak, de ennél sokkal nagyobb erősségű volt a légmozgás, ráadásul a könnyű műrepülőgépeket is össze-vissza dobálta volna – amennyiben a levegőbe emelkednek.Így hát – bízva abban, hogy a szél hamar elcsitul – egy nappal elhalasztották a versenyt, amelynek selejtezőjét amúgy nem túl nagy sikerrel vette Besenyei Péter, a verseny kitalálója. A gépével volt gond, így egy kétszemélyes Edge 540-esbe pattant – ezzel szokta a Red Bull a média képviselőit reptetni –, amelyet akkor vezetett első ízben, s csupán a nyolcadik legjobb időt produkálta.Ez azonban csak a futam rajtának sorrendjét hivatott eldönteni, amelyre végül – remélhetőleg – szombaton kerül sor.
Legfrissebb hírek

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
11 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
28 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik