A Dominóra fáj a foguk

2006.03.17. 00:50
Címkék
A négyes döntőbe jutás a tét a dunaújvárosi női BEK- és a Kőér utcai női LEN-kupa-középdöntőben. A két házigazda, a Dunaújvárosi Főiskola-Elco és a Domino-BHSE-Polo is jó eséllyel pályázik az első két hely valamelyikére.
A Dunaújváros női pólócsapata sorozatban négyszer szerepelt a BEK négyes döntőjében, és most is erre készül. Ennek érdekében legalább a második helyet kell megkaparintania, amire meg is van az esélye a francia Nancy és a holland Gouda ellenében. A papírforma alapján kevés a remény a csoportgyőzelemre, hiszen a legutóbbi két kiírás nyertese, az olasz bajnokságot 17 forduló után pontveszteség nélkül vezető Orizzonte Catania megelőzése bravúr lenne. Az Elco sikertelen főpróbát tartott az elmúlt szombaton, hiszen három góllal kikapott a Dominótól a bajnoki rangadón, a napokban pedig a tavalyi BEK-ezüstérmes Kirisi vendégeskedett a Duna-parton, és a keddi kétkapuzáson 12–11-re az oroszok diadalmaskodtak. Persze ennek a vereségnek nincs nagy jelentősége, Mihók Attilának kiváló alkalma nyílt játékosai tesztelésére. A szakvezető mindenesetre összeszedettebb produkciót vár együttesétől, mint amilyet a Honvéd ellen mutatott, és a vasárnapi csúcstalálkozón, a Catania ellenin számít a nem teljesen egészséges Benkő Tímeára is.A Domino másodszor lehet házigazda, hiszen a selejtezőt is a Kőér utcában rendezték meg. Akkor csak az első hely fizetett, amelyet meg is szerzett Györe Lajos csapata az olasz ezüstérmes Fiorentina ellen. A középdöntőben újra itáliai klub lehet a legkeményebb ellenfél, ráadásul a bajnoki bronzérmes Ortigia két éve őrzi a LEN-kupa-trónt. A siracusaiak sokat gyengültek az elmúlt idényhez képest, például egyetlen olyan olasz játékosuk sincs, aki szerepelt a montreali világbajnokságon. Csupán az amerikai Erika Lorenz és a kanadai Krystina Alogbo, valamint a kapus Eleonora Gay ismert név, nem csoda, hogy az Ortigia csak a hetedik helyen áll a bajnokságban. És most jön a csavar! Kizárólag a LEN-kupa miatt két rutinos (Johanne Begin, Valerie Dionne) és egy friss kanadai válogatott pólóssal (Alison Braden) erősített a szicíliai csapat, amely az öt észak-amerikaival többre lesz képes, mint az elmúlt fél évben.

A Domino ettől még joggal pályázik a csoportelsőségre, még úgy is, hogy egyik világbajnoka egy esztendeig szünetelteti is a játékot. Kisteleki Dóra anyai örömök elé néz, a helyét Tóth Lilla foglalta el a kezdőcsapatban a Dunaújváros ellen – és mindjárt három góllal tette le névjegyét.

A program
NŐI BEK-KÖZÉPDÖNTŐ, DUNAÚJVÁROS.
Péntek: Dunaújvárosi Főiskola–Elco-Nancy (francia), 19, Gouda (holland)–Orizzonte Catania (olasz), 20.30. Szombat: Nancy–Catania, 19, Dunaújváros–Gouda, 20.30. Vasárnap: Nancy–Gouda, 10, Dunaújváros–Catania, 11.30

NŐI LEN-KUPA-KÖZÉPDÖNTŐ, KŐÉR UTCA. Péntek: Domino-BHSE-Polo–Het Ravijn Nijverdal (holland), 18, Ortigia (olasz)–SZKIF Moszkva (orosz), 20. Szombat: Domino–Moszkva, 18, Ravijn–Ortigia, 20. Vasárnap: Moszkva–Ravijn, 9.30, Domino–Ortigia, 11
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
18 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
27 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
33 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
51 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
55 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik