A válogatottak is fogadtak?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.03.16. 01:53
Címkék
Beckenbauer szerint a válogatott játékosok nem képesek bundázni
Beckenbauer szerint a válogatott játékosok nem képesek bundázni
IMAGO
Beckenbauer szerint a válogatott játékosok nem képesek bundázni
Beckenbauer szerint a válogatott játékosok nem képesek bundázni
Beckenbauer szerint a válogatott játékosok nem képesek bundázni
IMAGO
Beckenbauer szerint a válogatott játékosok nem képesek bundázni

Egyelőre nem ismert, mennyire szavahihető az ARD „Plusminus” című magazinjának informátora, de ha az, a Bundesligát alapjaiban megrázó fogadási botrány robbanhat ki. A tavaly ősszel napvilágot látó, alsóbb osztályú mérkőzéseket érintő bukmékeri ügyletek a most körvonalazódó esethez képest sehol sincsenek, legalábbis a beépített munkatárs szerint. Az ismeretlenségbe burkolózó informátor ugyanis állítja, többek között annak is szem- és fültanúja volt, amikor az egyik ismert és népszerű, német válogatott futballista megígérte, hogy csapata elveszíti a bajnokiját, majd tízezer eurót tett fel a kudarcra.

„Elképzelhetetlennek tartom, hogy a nemzeti együttesből bárki is ilyen botrányba keveredjen, ez katasztrófa lenne a német labdarúgás számára – mondta Franz Beckenbauer, a helyi futball élő legendája. – A válogatott játékosok nagyon jól keresnek, nincs szükségük arra, hogy jövedelemkiegészítésre törekedjenek. Maximálisan megbízom mindegyikükben. De a hír még akkor is romboló hatású, ha semmi sincs mögötte. A világbajnokság miatt minden apró botrány kártékony lehet.”

Ugyanakkor a Plusminus munkatársa részletes, és ami fontosabb, hihetőnek tűnő részletekkel szolgált az ügyről. Szerinte a résztvevők előbb tanulmányozzák az oddsokat, majd eldöntik, melyik mérkőzésbe érdemes belenyúlni, hol vannak „megbízható” embereik, akik segíthetnek kedvezően alakítani az eredményt. Utána jöhetnek az újabb megbízottak, akiknek nincs más feladatuk, mint bemenni az irodákba, és megtenni a téteket, természetesen alapos szervezés (időpont- és tétegyeztetés) után, ezzel is csökkentve a lebukás veszélyét. A közreműködők (a játékosok és edzők is) 5-15 ezer euró közötti összeget kapnak a szolgálataikért.

Amíg a korábbi botrányban Németországban élő horvát „üzletemberek” (például a Sapina fivérek) voltak a főkolomposok, most a szálak egy Malajziában született, 45 éves kínai „maffiózóhoz” vezettek, aki Bad Dürkheimből irányította az egész világra kiterjedő (a német mellett többek között a belga és az osztrák bajnokik manipulálása is felvetődött) hálózatát. Az ázsiai férfit a frankfurti rendőrség már őrizetbe vette, a szerdai elfogásakor 50 ezer euró készpénzt és 150 ezer eurónak megfelelő, kaszinókban használatos zsetont találtak a lakásán.
Ahhoz képest, hogy eredetileg csak csalás és okirat-hamisítás miatt nyomoztak ellene, alighanem szép zsákmányra akadtak a rendőrök.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bundesligát?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
6 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
6 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
6 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
6 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
6 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik