Elhunyt Gyulai István

2006.03.13. 02:42
Címkék
Életének 63. évében elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. A 23-szoros magyar bajnok atlétát, egykori népszerű televízióst a monte-carlói lakásán, álmában érte a halál.
Moszkvában két napja mindenki Gyulai Istvánról beszélt, érte aggódott, mégis a hír, hogy nincs többé, mindenkit megrendített. Atlétaberkekben régóta tudták, hogy súlyos beteg, és azt is, hogy – dacolva a kórral – ugyanolyan elszántan dolgozott, mint korábban. Ezt látva mindenki reménykedett a gyógyulásában. Mert Gyulai egyike volt azon keveseknek, akiket mindenki szeretett. Barátságosan, rendkívüli munkabírással segített az embereknek, miközben a világ egyik legnagyobb szervezetét irányította.1984 óta volt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanácsának a tagja, 1991 óta a főtitkára. A szervezet előző elnöke, az olasz Primo Nebiolo figyelt fel a tehetségére, s kettejük munkájának eredményeként nőtt hatalmas szervezetté az IAAF. Nebiolo halála után Gyulainak jelentős szerepe volt abban, hogy a szövetség nem vált a hatalmi harcok áldozatává, töretlenül folyt tovább a munka.Gyulai atléta volt, 23 országos bajnoki címmel büszkélkedhetett, 1961-től 1969-ig volt válogatott. A tokiói olimpián a 4x100 méteres váltó tagjaként indult, a stafétával 1963-ban, az universiadén első helyezést szerzett. Mindeközben az ELTE angol-német szakán tanári diplomát kapott. A sporttól azonban nem tudott elszakadni, és amikor a televízió meghirdette a Pályabelépő című vetélkedőt, jelentkezett. A 3200 próbálkozó közül elsőként neki ajánlottak állást. A nézők rövid idő alatt megkedvelték, ő volt a példa arra, hogy valaki úgy is lehet ismert és népszerű, ha elsősorban a pozitívumokat veszi észre, azokra hívja fel a figyelmet. Nem egyszerűen közvetített, agitált a sport mellett. A Telesport főszerkesztője volt, amikor Nebiolo az IAAF főtitkári feladatainak ellátására felkérte, akkor költözött előbb Londonba, majd a szervezet székhelyének áthelyezése után Monte-Carlóba. Március 21-én lett volna 63 éves.
Legfrissebb hírek

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
11 perce

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
56 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
1 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
8 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik