Elhunyt Gyulai István

Moszkvában két napja mindenki Gyulai Istvánról beszélt, érte aggódott, mégis a hír, hogy nincs többé, mindenkit megrendített. Atlétaberkekben régóta tudták, hogy súlyos beteg, és azt is, hogy – dacolva a kórral – ugyanolyan elszántan dolgozott, mint korábban. Ezt látva mindenki reménykedett a gyógyulásában. Mert Gyulai egyike volt azon keveseknek, akiket mindenki szeretett. Barátságosan, rendkívüli munkabírással segített az embereknek, miközben a világ egyik legnagyobb szervezetét irányította.1984 óta volt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanácsának a tagja, 1991 óta a főtitkára. A szervezet előző elnöke, az olasz Primo Nebiolo figyelt fel a tehetségére, s kettejük munkájának eredményeként nőtt hatalmas szervezetté az IAAF. Nebiolo halála után Gyulainak jelentős szerepe volt abban, hogy a szövetség nem vált a hatalmi harcok áldozatává, töretlenül folyt tovább a munka.Gyulai atléta volt, 23 országos bajnoki címmel büszkélkedhetett, 1961-től 1969-ig volt válogatott. A tokiói olimpián a 4x100 méteres váltó tagjaként indult, a stafétával 1963-ban, az universiadén első helyezést szerzett. Mindeközben az ELTE angol-német szakán tanári diplomát kapott. A sporttól azonban nem tudott elszakadni, és amikor a televízió meghirdette a Pályabelépő című vetélkedőt, jelentkezett. A 3200 próbálkozó közül elsőként neki ajánlottak állást. A nézők rövid idő alatt megkedvelték, ő volt a példa arra, hogy valaki úgy is lehet ismert és népszerű, ha elsősorban a pozitívumokat veszi észre, azokra hívja fel a figyelmet. Nem egyszerűen közvetített, agitált a sport mellett. A Telesport főszerkesztője volt, amikor Nebiolo az IAAF főtitkári feladatainak ellátására felkérte, akkor költözött előbb Londonba, majd a szervezet székhelyének áthelyezése után Monte-Carlóba. Március 21-én lett volna 63 éves.