Nyilasi Tibor döntött: nem!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.03.11. 02:28
Címkék
Nyilasi Tibor döntött: nem vállalja. Hetek óta tart az össznépi vitatkozás arról, ki is legyen a magyar válogatott következő szövetségi kapitánya.
A különféle szavazásokat óriási fölénnyel nyerte meg Nyilasi Tibor, aki az elmúlt években ugyan kissé eltűnt a futballelitből, hiszen „csak” az utánpótlásban dolgozott. Igaz, Nyilasi Tibor ezerszer leszögezte, nem a legfőbb vágya, hogy most legyen szövetségi kapitány, ám akkora volt rajta a nyomás, hogy muszájból tárgyalásba kezdett az őt csábító Kisteleki Istvánnal. Péntek este aztán a korábbi ezüstcipős sztár köszönte a lehetőséget, de nemet mondott, mert a jövőben is az utánpótlásfutball szakmai munkáját szeretné segíteni.Megkérdeztük az MLSZ szakmai ügyekért felelős alelnökét, Dunai Antalt, hogy most mihez kezd a szövetség, és annak elnöke.„Nehéz helyzet, de az elnökség Kisteleki Istvánt bízta meg azzal, hogy tárgyaljon a kapitányjelölttel, és úgy gondolom, ő Nyilasi Tibor elutasító válasza után is képes olyan embert találni, aki hasznára lehet a válogatottnak – mondta Dunai Antal. – Neveket azonban egyelőre ne várjanak senkitől, hiszen csak a március tizenhatodikai ülésen kell előállni új jelöltekkel.”Tekintve, hogy elsősorban magyar edzőt szeretne az MLSZ szerződtetni, a szóba jöhető szakemberek száma egyre kevesebb. Nyilasi Tibor, az igazi nagyágyú visszalépése után Róth Antal és Détári Lajos jöhet szóba kapitányjelöltként.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
4 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
5 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik