Jogorvoslatot kér a Vasas

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.03.11. 02:28
Címkék
Még nem nyugodhatnak meg az újpestiek: az úgynevezett Füzi-ügy ugyanis korántsem ért véget. Mint ismeretes, a 17. fordulóban lejátszott Vasas– Újpest (2–3) mérkőzésen pályára lépő Füzi Ákos szerepeltetését jogosulatlannak érzik Angyalföldön. A válogatott labdarúgót egy februári edzőmeccsen a szlovák Spartak Trnava ellen állította ki a játékvezető.
Az eset kísértetiesen emlékeztet egy korábbi történetre, amikor is épp a Vasas volt a szenvedő fél, Aranyos Imrét Spanyolországban küldték le idő előtt, az angyalföldiek nem jelentették a piros lapot, s hiába verték meg 6–0-ra a III. Kerületet, az óbudaiak óvását helybenhagyták, a piros-kékektől elvették a három pontot. A szabályok szerint az edzőmérkőzésen kiállított labdarúgók addig nem léphetnek pályára, amíg az MLSZ fegyelmi bizottsága nem hoz valamilyen határozatot ezzel kapcsolatban. Nos, ez nem történt meg, ezért a Vasas megóvta a mérkőzést. Vancsa Miklós ügyvezető a következőket mondta: „Először is szeretném megkövetni Birinyi Istvánt, s elnézést kérni tőle, amiért kritizáltam, hiszen ő csak a munkáját végzi. Ami az óvást illeti, alaposan körbejártuk a témát, így bizton állíthatom, Füzi Ákos kiállítása ügyében semmiféle határozat nem született, így a labdarúgó nem léphetett volna pályára ellenünk. Ezért éltünk az óvás lehetőségével, és bízunk a rend, fegyelem, törvényesség betartásában.”

A Füzi-ügy az egész magyar futballtársadalmat foglalkoztatja, ezt jelzi, hogy az FC Fehérvár vezetői, Gál László és Szieben László nyílt levelet írtak Kisteleki István MLSZ-elnöknek és Berzi Sándor főtitkárnak, amelyben hét kérdést fogalmaztak meg az esettel kapcsolatban…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
----
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
6 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
6 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
6 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
7 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
7 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik