Sasszem és szembesítés

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2006.03.09. 01:03
Címkék
Akárcsak a jégkorongban vagy az amerikai futballban, a teniszben is bevezetik a videobírót, hivatalos nevén a Hawk-Eye-t. A két hét múlva kezdődő, ötödik Grand Slam-tornaként emlegetett Key Biscayne-i viadalon már be is mutatkozik a „sasszem”.
Ha a legendás John McEnroe fénykorában is lett volna videobíró?
Ha a legendás John McEnroe fénykorában is lett volna videobíró?
I
Ha a legendás John McEnroe fénykorában is lett volna videobíró?
Ha a legendás John McEnroe fénykorában is lett volna videobíró?
Ha a legendás John McEnroe fénykorában is lett volna videobíró?
I
Ha a legendás John McEnroe fénykorában is lett volna videobíró?
Az Egyesült Államok Teniszszövetsége, valamint a férfi (ATP), illetve a női (WTA) profi versenyekért felelős szervezetek úgy határoztak, hogy az idén a nagyközönség elé tárják a forradalmi újítást. Az augusztus végén kezdődő US Open lesz az első Grand Slam-torna, amelyen segítségül hívják a „sasszemet”, jóllehet, már a március 22-én rajtoló Key Biscayne-i viadalon is az érintettek rendelkezésére áll, sőt, állítólag az észak-amerikai versenyek mindegyikén bevetik majd.

„Ez az első olyan műszer, amelynek segítségével pontosan be tudjuk határolni, hogy a labda érvényes területen pattant-e le vagy sem. Ezentúl senki sem kérdőjelezheti meg a bírók elfogulatlanságát, ráadásul még élvezetesebb lesz a játék a teniszezők és a nézők számára is” – mondta Etienne de Villiers, az ATP elnöke. Gayle Bradshaw, az ATP adminisztrátora elárulta, hogy „…a stadionokban két kivetítőt helyeznek el, és amint valamelyik játékos visszajátszást kér, kevesebb mint tíz másodpercen belül kiderül, igaza van-e vagy sem.”

Ami a szabályokat illeti: minden teniszező szettenként kétszer veheti igénybe a „sasszemet”, és ha bebizonyosodik az igaza, a játszma hátralévő részében is megmarad a két lehetősége, ellenkező esetben viszont elveszít egyet; a rövidítésben egyszer „videózhatnak” a játékosok.
„Húsz éve vagyok profi, és szerintem ez az egyik legjobb újítás, amellyel valaha találkoztam. Érdekes lesz, az biztos” – véli a 36. életévében járó Andre Agassi. A „sasszem” egyik legelvakultabb híve, a párosban nemrégiben ATP-tornát nyerő, másodállásban szakkommentátor John McEnroe így fogalmazott: „Évek óta azért lobbiztam, hogy vezessék be a videobírót, úgyhogy rendkívül elégedett vagyok.”

Mivel a Hawk-Eye több mint 100 ezer dollárt kóstál, Key Biscayne-ben csupán a centerpályán alkalmazzák, az US Openen pedig a két legnagyobb stadionban, az Arthur Ashe, illetve a Louis Armstrong arénában. A decemberi perthi Hopman-kupán kísérleti jelleggel egyébként már bemutatkozott a szerkezet – az esetek 45 százalékában új ítéletet kellett hozni…
Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
7 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
9 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
33 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája