Megmaradt a félpontos előny

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.03.09. 01:03
Címkék
A francia Etienne Bacrot volt Lékó Péter ellenfele a spanyolországi Linaresben zajló nemzetközi szupertorna szerdai játéknapján. A két sakkozó első összecsapása remivel ért véget.
A szegedi nagymester, aki 2003-ban megnyerte ezt a viadalt, a parti előtt az élen állt, fél ponttal megelőzve az örmény Levon Aronjant, eggyel pedig a világbajnok bolgár Veszelin Topalovot és az azeri Tejmur Radzsabovot.A magyar ranglistavezető számára remek alkalom nyílt a győzelemre, mert Bacrot – bár jó játékos – mindenképpen legyőzhető ellenfélnek tűnt, főleg úgy, hogy Lékó irányíthatta a világos figurákat. Az összecsapás még javában tartott, amikor Levon Aronjan és Pjotr Szvidler meglehetősen hamar, már a 20. lépésben megegyezett a döntetlenben. Ez azt jelentette, ha Lékó nyer, akkor előnye egy pontra nő.Győznie azonban nem sikerült. Úgy tűnt, Bacrot szintén megelégszik a remivel, és végül a nem túl látványos játszma 41. lépésében meg is született a döntetlen.Csütörtökön szünnap lesz, a pénteki utolsó előtti fordulóban Lékó számára valószínűleg az egész torna legnehezebb játszmája következik, hiszen a kezdeti gyengélkedés után magára találó Topalovval meccsel. Ha Lékó nyer, akkor óriási lépést tesz a tornagyőzelem felé.23. NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, MORELIA-LINARES
(Átlagértékszám: 2732, XX. kategória)
(Átlagértékszám: 2732, XX. kategória)

12. forduló: Lékó Péter (magyar, Élő-pont: 2740)–Bacrot (francia, 2717) döntetlen, Szvidler (orosz, 2765)–Aronjan (örmény, 2752) döntetlen, Vallejo Pons (spanyol, 2650)–Radzsabov (azeri, 2700) döntetlen, Topalov (bolgár, 2801)–Ivancsuk (ukrán, 2729) döntetlen. A állás: Lékó 7.5 pont, Aronjan 7, Topalov és Radzsabov 6.5-6.5, Szvidler 6, Bacrot és Ivancsuk 5-5, Vallejo Pons 4.5
Legfrissebb hírek

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
35 perce

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
36 perce

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
45 perce

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
1 órája

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
1 órája

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
1 órája

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik