Immár nyílt sisakkal

2006.03.08. 00:59
Címkék

Juninho Pernambucano szabadrúgásának köszönhetően a francia bajnok Olympique Lyon egygólos előnnyel várja a PSV szerda esti vendégjátékát. Dacára annak, hogy mindkét oldalon sok a sérült, Gérard Houllier, az OL edzője jó meccsre számít.

„Amíg az első találkozón a taktikus játék és az erő dominált, most, úgy vélem, mozgalmas, nyílt sisakos csatára van kilátás” – mondta Houllier, nyilvánvalóan arra gondolva, hogy a kilenc bajnoki óta csak nyerő holland címvédőnek mindenképpen gólt kell szereznie, ha tovább akar jutni. Ha viszont a PSV nem talál be viszonylag korán, kénytelen lesz többet foglalkozni a támadással, ami teret nyithat a lyoniak előtt, éppúgy, mint az első találkozó második félidejének elején.

„Szerintem nagyjából egyenlőek az esélyek, noha kétségtelen, nekünk már van egy idegenben szerzett gólunk” – mondta Houllier, hozzátéve: bár tavaly még nem ő volt a Lyon edzője, tudja, hogy az akkori BL-negyeddöntő eindhoveni visszavágóján milyen fontos lélektani szerepet töltött be a közönség – ennek megfelelően most nagyon bízik a Gerland Stadion népében.

Kollégájának, Guus Hiddinknek némi gondot okoz a támadótaktika kialakításakor, hogy egyik legjobbja, a fejjátékban szinte verhetetlen Jan Vennegoor of Hesselink kisebb térdsérüléssel küzd. „Csak az utolsó pillanatban derül ki, játszhat-e” – mondta Hiddink, bár ismervén a PSV játékát, nehéz elképzelni, hogy az ilyen roppant fontos mérkőzésre, ha lehet, ne drótozzák össze az egyik kulcsjátékost.

Az eltiltott Sidney Govou személyében az OL támadósorából is hiányzik egy fontos ember, mindazonáltal a feleknek inkább a védelemben vannak gondjaik: a franciáknál Cacapa, Monsoreau, Diatta és Berthod, a hollandoknál Reiziger és Ooijer küszködik kisebb-nagyobb sérüléssel.

Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?

Legfrissebb hírek

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
12 perce

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
22 perce

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
22 perce

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
25 perce

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
35 perce

A BVSC nyerte az első meccset a férfi vízilabda ob I bronzcsatájában

Vízilabda
46 perce

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
47 perce

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik