A Benfica kiszenvedte a sikert

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2006.03.06. 00:09
Címkék
A Benfica az utolsó pillanatban szerzett szerencsés góllal nyert az Amadora otthonában, így Ronald Koeman csapata továbbra is lőtávolságon belül van a Nacionalt vasárnap kiütő Portótól, valamint a Gil Vicente elleni mérkőzését lapzártánk után befejező Sportingtól.
Laurent Robert indította el a Benfica fordítási hadm?veletét
Laurent Robert indította el a Benfica fordítási hadm?veletét
Reuters
Laurent Robert indította el a Benfica fordítási hadm?veletét
Laurent Robert indította el a Benfica fordítási hadm?veletét
Laurent Robert indította el a Benfica fordítási hadm?veletét
Reuters
Laurent Robert indította el a Benfica fordítási hadm?veletét

A címvédő nem kezdett valami jól a Reboleira-stadionban, ahol egyébként nem is olyan rég a Porto kikapott (1–2), Paulo Machado szabadrúgásból az első félidő derekán az Estrelának szerzett vezetést – Moretto, a Benfica kapusa is ludas volt a gólban. Nem sokkal a fordulást követően a lisszaboniak színeiben a századik bajnokiját játszó Petit ívelt be szögletet, Laurent Robert pedig egyenlített, majd amikor már úgy tűnt, a felek megosztoznak a pontokon, Fabrizio Miccoli megpattanó lövéssel kikaparta a gesztenyét a Benficának.

A listavezető Porto ugyanakkor nem szolgált örömhírrel az örök riválisnak, Co Adriaanse csapata ugyanis nagyon könnyedén gázolt át a Nacionalon. Igaz, ezen senki sem lepődött meg, mivel az északiak és a madeirai kiscsapat híresen szoros kapcsolatot ápol egymással…
Dragóner Attila ugyan csak a kispadon kapott helyet a Setúbal ellen, de így is elégedetten állhatott fel a lefújáskor, csapata, a Guimaraes ugyanis a lengyel Marek Saganowski vezetésével kiütötte a Setúbalt, és elmozdult a kiesőzónából.

SUPERLIGA, 25. forduló
Amadora–Benfica 1–2 (Paulo Machado 32., ill. Robert 52., Miccoli 92.)
Porto–Nacional 3–0 (McCarthy 17., Pepe 41., Lucho González 52.)
Guimaraes–Setúbal 4–0 (Saganowski 2., 32., 82., Cléber 47. – 11-esből)
Boavista–Braga 0–0
Naval–Marítimo 2–0 (Bruno Fogaca 8., 51.)
Penafiel–Pacos Ferreira 2–2 (Fonte 42., 90. – mindkettő öngól, ill. Pedrinha 15., Fonte 23.)
Leiria–Académica 0–2 (Filipe Teixeira 37., Joeano 55.)
Rio Ave–Belenenses hétfőn

Az élcsoport: 1. Porto 54 pont, 2. Benfica 49 (40–22), 3. Sporting 49 (39–22, 24 mérk.), 4. Braga 48, 5. Boavista 45
Góllövőlista: Nuno Gomes (Benfica) 14, Liedson (Sporting) 13, Meyong (Belenenses) és André Pinto (Nacional) 12–12
A következő forduló mérkőzéseit március 10-én, 11-én, 12-én és 13-án játsszák.
Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
15 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
39 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
41 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik