FC Sopron
Lombard-Pápa
A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki adatbank
Átigazolási körkép
Csapat- és játékos-statisztika
Bajnoki múlt
NB II 2005-2006
NB III
MAGYAR KUPA, 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
A Pápa hébe-hóba sem nyer

Pluzsik Tamás
Cristian Cigan (fehérben) a meze miatt ugyan beleolvadt a havas környezetbe, ám a második soproni gólnál azért felhívta magára a figyelmet

Pluzsik Tamás
Cristian Cigan (fehérben) a meze miatt ugyan beleolvadt a havas környezetbe, ám a második soproni gólnál azért felhívta magára a figyelmet
Kétszer nem szabad ugyanabba a hibába esni – véli Gálhidi György, a pápaiak szakmai igazgatója. A sárga-fekete csapat az első fordulóban sima ötöst kapott otthon a Tatabányától, amit a szakember elsősorban azzal magyarázott, hogy csapata kinyílt, és buta gólokat kapott. Ellentétben a Sopronnal, amely jól kezdte a szezont és idegenben lőtt hármat a Honvédnak. A siker súlyos áldozattal járt, hiszen Giuseppe Signori rúgást kapott a vádlijára, így ő kénytelen volt kihagyni a Pápa elleni bajnokit.
A találkozó kezdete előtt háromnegyed órával elkezdett szakadni a hó Sopronban, így a korábban jónak mondott talaj minősége sokat romlott. Ennek talán a pápaiak örültek valamivel jobban, hiszen a csúszós pálya a védekezésre építő csapatot segíti. A vendégek jól megszervezték a hátsó sorukat, hiszen a négy, vonalban helyezkedő védő előtt Müller Zoltán kapott szerepet, s a feladata az volt, hogy mielőbb szűrje meg a támadásokat. Soproni oldalon viszont érthetően a támadójátékra fektették a hangsúlyt, s olykor hárman is rohamozták a kaput, ugyanis Feczesin Róbert és Cristian Cigan mellé gyakran zárkózott fel az igen motiváltan futballozó Demjén Gábor is. Az első negyedóra végén azonban át kellett alakítani a taktikát, hiszen Feczesin Róbert egy összecsapás után a földön maradt, majd le is kellett cserélni.
Ennek ellenére a Sopron birtokolta többet a labdát és játszott mezőnyfölényben, ám az első félidő elején nem tudott előnyt szerezni. Egyrészt, mert Szűcs Lajos, a pápaiak kapusa olykor bravúrral védett, másrészt pedig azért, mert fegyelmezett volt a vendégek védekezése. Esetenként a fegyelmezettség egyszerűséggel társult, vagyis a sárga-fekete védők arra rúgták a labdát, amerre álltak.
Az NSO ajánlja:
A szünetben a rendkívüli hómunkásoké volt a főszerep, még Bausz Imre, a soproniak szertárosa is hólapátot fogott. Persze nem az egész pályát takarították le, csak a vonalakat újították meg. Tökéletes munkát azonban nem végeztek, mert Rabóczki Balázs kapuja előtt az ötöst például úgy hagyták, ahogy volt, nyilván arra gondoltak, hogy a soproni kapu felé úgysem megy majd támadás.
Nem lett igazuk, ugyanis a vendégek a második félidőt vehemensebben kezdték, így előttük is adódott gólszerzési lehetőség: a vendégek légiósa, Dave Simpson a második félidő közepén kétszer is kecsegtető helyzetbe került, ám mindkét alkalommal hibázott. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, egy gyors ellentámadás végén újabb gólt szerzett a Sopron, és Cristian Cigan ezzel el is döntötte a mérkőzést. A találatot követően Erdős József játékvezető megállította a találkozót, mert a továbbra is szakadó hó miatt ismét eltűntek a vonalak, így takarítani kellett, de a már rutinos pályamunkások gyorsan megoldották a problémát. Gálhidi Györgynek ennél sokkal több és nehezebb dolga lesz, ha a Pápával sikert akar elérni, hiszen úgy tűnik, a tizenhét mérkőzés óta nyeretlen Lombardot semmi sem menti meg a kieséstől.
A soproniak hozták a kötelezőt, s a hazai játékosok mindöszsze amiatt bosszankodhatnak, hogy lecsúsztak a magasabb prémiumról: ugyanis a hírek szerint, ha hat vagy több gólt rúgtak volna a Pápának, nagyobb lett volna a jutalmuk. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik









