A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki adatbank
Átigazolási körkép
NB III
Bajnoki múlt
NB II 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Edzőmeccs tétre, helyre
A hét végén pályán lesz az élvonal nagy része: már minden csapat megkezdte a felkészülést, és tíz együttes edzőmérkőzést is játszik. Ezen a télen a Nemzeti Sport és a Magyar Labdarúgóliga új kezdeményezést indít: pontozzuk az edzőmérkőzéseket, és az eredmények alapján tabellát is készítünk. A cél nem titkoltan az, hogy az amúgy unalmas téli holt idényben még jobb teljesítményre ösztönözzük a csapatokat ki tudja, lehet, hogy a sorozat végén a tél bajnoka nem csupán aranyérmet kap&

M. Németh Péter
Az újpesti Sándor György (fehérben) eredményes játéka csapatának két pontot ért a Tura ellen

M. Németh Péter
Az újpesti Sándor György (fehérben) eredményes játéka csapatának két pontot ért a Tura ellen
Az NSO ajánlja:
Már túl van az első meccsén az Újpest, amely 5–0-ra győzte le az NB III-as Turát, vagyis két pontja van.
"A téli időszakban az eredmény csak másodlagos – mondta Mészöly Géza, amikor az ügyben kerestük, hogy mit szól a téli bajnokság ötletéhez. – Persze arra is törekszünk, hogy nyerjünk, de ebben a két hónapban azért más a fontossági sorrend. Az edzőmérkőzéseken az az elsődleges, hogy gyakoroljuk azokat a szituációkat, amelyeket a tréningeken próbálunk elmélyíteni. Annak azonban örülök, hogy a Nemzeti Sport edzőmeccs-tudósításai alapján a szurkolók még árnyaltabb képet kapnak a felkészülésről, és örvendetes a Magyar Labdarúgóliga érdeklődése is a felkészülési találkozók iránt."
A második helyzett fehérváriak vezetőedzője, Csertői Aurél úgy gondolja, hogy a kiscsapatok elleni mérkőzés is igen hasznos lehet a felkészülésben. A szakember nem híve annak, hogy magyar első osztályú együttesekkel találkozzanak ebben az időszakban.
A hét végi fociprogram
Szombat
Fehérvár–Dunaújváros 11.00 Székesfehérvár
Újpest–Kaposvölgye 11.00 Megyeri út
Debrecen–Bőcs 11.00 DEAC-pálya
Diósgyőr–Abaújszántó 11.00 Diósgyőr
Tatabánya–Dorog 11.00 Tatabánya
FTC–BKV Előre 11.00 Budafok
Győr–Integrál-DAC 11.30 Győr
Vasas–Kiskunfélegyháza 11.30 Láng-pálya
Vasas–Karcag 13.30 Láng-pálya
Pápa–Dunaszerdahely 14.00 Győr
Vasárnap
Honvéd–Kecskemét 11.00 Láng-pálya
Fehérvár–Dunaújváros 11.00 Székesfehérvár
Újpest–Kaposvölgye 11.00 Megyeri út
Debrecen–Bőcs 11.00 DEAC-pálya
Diósgyőr–Abaújszántó 11.00 Diósgyőr
Tatabánya–Dorog 11.00 Tatabánya
FTC–BKV Előre 11.00 Budafok
Győr–Integrál-DAC 11.30 Győr
Vasas–Kiskunfélegyháza 11.30 Láng-pálya
Vasas–Karcag 13.30 Láng-pálya
Pápa–Dunaszerdahely 14.00 Győr
Vasárnap
Honvéd–Kecskemét 11.00 Láng-pálya
A bajnokság harmadik helyén álló, címvédő Debrecen edzője, Supka Attila a fokozatosság híve, éppen ezért csapata gyengébb együttesekkel mérkőzik az elején, ám aztán jöhetnek a komolyabb ellenfelek is.
"Az első három találkozóra tudatosan választottunk alacsonyabb osztályú együtteseket – mondta Supka Attila. – Fokozatosan keményednek majd a mecscsek, és a negyedik találkozónkat már az Újpest ellen vívjuk majd. Aztán amikor külföldre megyünk edzőtáborba, már nemzetközi találkozókat is vívunk, ellenfelünk lesz például a dán Odense is. Az eredményesség az elején nem igazán fontos, hiszen az első meccseknek igazából csak ráhangoló jellegük lesz. Aztán, ahogy haladunk előre a felkészülésben, már az is fontos lesz, hogy nyerünk-e, vagy sem."
Játékosok, figyelem! Érdemes hajtani
Az edzőmérkőzések arra is kiváló lehetőséget nyújtanak, hogy a ma még kevésbé ismert, az élvonalbeli csapatokhoz éppen szerződtetett vagy szerződtetésre váró futballisták is kitűnjenek játékukkal, góljaikkal. Nos, érdemes lesz hajtani, hiszen a legjobb teljesítményt nyújtókról többször is olvashatnak, hiszen lapunk a Magyar Labdarúgóligával együtt igyekszik menedzselni az ifjú tehetségeket.
"Ezeket a mérkőzéseket tulajdonképpen edzés helyett játsszuk – mondta Gellei Imre, a IX. kerületiek edzője. – Emlékszem olyan télre, amikor a Garami József vezette Pécs nem nagyon nyert, aztán a bajnokságban kiemelkedően szerepelt. Persze ezeken a találkozókon is teljes erőbedobással kell küzdeni, de külön nem lehet készülni az ellenfelekre. Mi pénteken is kettőt edzettünk, szombaton pedig meccset játszunk. Ezeken a találkozókon az a fontos, hogy gyakorolni tudjunk, az eredmény nem túl lényeges."
| 1. REAC | 1 | 1 | – | – | 3–1 | 3 |
| 2. Újpest | 1 | 1 | – | – | 5–0 | 2 |
| 3. Fehérvár | 1 | 1 | – | – | 4–1 | 2 |
| 4. Sopron | 1 | 1 | – | – | 3–0 | 2 |
| 5. Győr | 1 | 1 | – | – | 2–1 | 2 |
| 6. Pápa | 2 | 1 | 1 | – | 9–1 | 1 |
| 7. Győr junior | 1 | – | 1 | – | 1–1 | 1 |
| 8. Soroksár (NBII) | 1 | – | 1 | – | 1–1 | 1 |
| 9. Ferencváros | 1 | – | 1 | – | 1–1 | 0 |
| 10. Ajka (NB II) | 1 | – | – | 1 | 1–2 | 0 |
| 11. Honvéd | 1 | – | – | 1 | 1–3 | 0 |
| 12. Vecsés (NB II) | 1 | – | – | 1 | 1–4 | 0 |
| 13. Haladás | 1 | – | – | 1 | 0–3 | 0 |
| 14. Tura (NB III) | 1 | – | – | 1 | 0–5 | 0 |
| 15. Márkó (megyei I. o.) | 1 | – | – | 1 | 0–8 | 0 |
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








