Nem fénylettek a félhomályban

Merthogy több szempontból is otthon érezhették magukat a baranyaiak az arany Prágában. Először is ott volt a jó torkú drukkerhad, de ennél talán még fontosabb, hogy a házigazdák – nyilván nem merő udvariasságból – igyekeztek a magyarok kedvében járni. Például azzal, hogy az első félidőben csak elvétve találták el a gyűrűt, támadásaikat rendszerint már öt-hat másodperc elteltével kosárral akarták befejezni, ami azonban a kontinens legerősebb védelmével szemben eleve kudarcra kárhoztatott kísérlet volt.

Persze a pécsiek sem dobtak százszázalékos pontossággal, Iványi Dalma és Béres Tímea, például, egy támadáson belül két ziccert is elhibázott, odaát Volnaja azonban olyan vehemenciával szórta el a labdát, hogy vele, ha akartak volna, sem tudnak konkurálni a mecsekaljaiak. Az ötödik perc táján, 7–6-os cseh vezetés után kezdett el dübörögni igazából a pécsi úthenger, s nyomában csak morzsák maradtak a hazaiakból. 7–13-nál pillantottunk fel újra az eredményjelzőre, s akkor már csak egy csapat volt a pályán. Az első negyed krónikájának végére Iványinak a legutolsó másodpercben dobott duplája bigygyesztette oda a felkiáltójelet.
A kétperces szünetet követően folytatódott a hazaiak vesszőfutása. A Szolnokot is megjáró Volnaja képtelen volt a gyűrűbe találni – pedig a fehérorosz lány az Euroliga negyedik legeredményesebb gólszerzője. Ugyanakkor a pécsieknél Vickie Johnson olyan dolgokat produkált, amilyeneket az NBA-ben is megirigyelhettek volna, Albena Branzova halálos nyugalommal tüzelt a triplavonalon túlról is, s még az sem törte meg a magyarok lendületét, hogy Iványi, a karmester a 14. percre összeszedte harmadik személyi hibáját, s ezért a kispadra kényszerült. A nagyszünetre 35–19-es pécsi vezetéssel vonultak a csapatok.

Az első félidőbeli baranyai bemutatót a nagyszünet után egészen másfajta előadás követte, a "Hogyan hozzuk fel a már padlóra küldött ellenfelet?" elnevezésű tarntárgyból. A váltás érthetően kevéssé nyerte el a Pécsről 700 kilométert utazó szurkolók tetszését. 24–38 után a házigazdák 11–0-s sorozatot vágtak ki, s amikor a 25. percben 35–38-at mutatott az eredményjelző, idegőrlő állóháború vette kezdetét. Eladott labdák, kihagyott helyzetek tarkították a meccset, s hiába lendítette előre olykor Iványi vagy Branzova egy-egy szép kosarával a Pécset, nem sikerült újból helyreállítani a megnyugtató különbséget. Olyannyira, hogy a két Európa-bajnok játékos, Mokrosová és Pavlícková vezérletével egyre közelebb araszoltak a csehek a pécsiekhez, s amikor 39 másodperccel a lefújás előtt a brazil Castro hárompontos dobása a gyűrűben landolt, már csak kettő pont volt a különbség (62–64). Igazából csak akkor lélegezhettünk fel, amikor 18 másodperccel a vége előtt Bortelová megmagyarázhatatlanul kidobta a labdát az alapvonalon túlra, az ellentámadásnál Fegyvernekyt faultolták, a hátvéd pedig mindkét dobást a gyűrűbe küldte. Igaz ugyan, hogy Pavlícková büntetőivel még 64–66-ra módosították az állást a vendéglátók, de már az is belefért, hogy az utolsó előtti másodpercben Johnson eladja a labdát. A lefújás pillanatában eleresztett kétségbeesett cseh dobás el sem jutott a gyűrűig, 66–64-re győzött a Pécs, s ezzel biztosította helyét a 18-as mezőny első négy csapata között, egyszersmind megváltotta a hátralevő időszakra a hazai pálya előnyét is.

MESTERMÉRLEG

Lubor Blazek, a Praha edzője: A Pécs Európa egyik legjobb csapata, ezért nagyon nehéz dolgunk volt. Az első félidőben a vendégek sokkal jobban játszottak, a második felvonásban megnehezítettük a dolgukat, de sajnos nyerni nem tudtuk, így mások döntenek a sorsunkról.

Rátgéber László, a Pécs edzője: A lényeg, hogy a final fourig a sorsdöntő meccseinket hazai pályán játszhatjuk. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban fáradtan mozogtak a lányok, ezért vált nehézzé a végjáték.

Jágr-fricska Gretzkynek

Prága télvíz idején is gyönyörű. Már az oda vezető út is vadregényes, a hófödte fenyveserdők látványával nem lehet betelni. A cseh fővárosban aztán minden út a Vencel térre vezet – és onnan indul tovább.
Sportrajongó ellenben nem megy sehová, ha már eljutott idáig. Mindenképpen betér a hatalmas tér alatt elterülő pubba, amely Jaromir Jágr tulajdona. Modern, impozáns, elegáns, főúri.
Ahogy az a New York Rangers olimpiai és világbajnok jégkorongozójához illik.

Az természetes, hogy a sör remek – ez Csehországban mindenhol magától értetődő –, a knédli viszont összehasonlíthatatlanul lágyabb, formásabb, fenségesebb, mint bárhol a világon. S amíg a vendég eljut a finomságok birodalmába, addig sem unatkozik. A falakon lévő számtalan tévén egyáltalán nem mutatnak jégkorongot, ám hokis látnivaló mégis van bőven. Telis-teli relikviával az egész helyiség, a falakon a naganói olimpián győztes gárda és a világbajnoki címet megnyerő válogatott tagjainak meze függ. A fő helyen természetesen a tulaj legendás, 68-as számú szerelései, nem csupán a válogatottból, hanem az NHL-ből is – egy a remek pittsburghi, egy a washingtoni, Jágr-szinten feledhető esztendőkből és egy a jelenlegi, reményteli New York-i korszakból. Előkelő helyen áll a Stanley-kupa üvegből készült mása, amelyet a világ sportjának egyik legnagyobb sztárja kétszer is elnyert a kilencvenes évek elején a Pittsburgh Penguins csapatával. Mellette az étteremben készült fényképek, amelyeken minden hokiszurkoló Jarkája Vlagyimir Putyinnal, Bill Clintonnal és Wayne Gretzkyvel parolázik.
Némi pikantéria, hogy a toalettajtókon sem a megszokott női vagy férfifigura látható, az egyiken a 68-as, a másikon a 99-es szám (apró groteszk fricska a legnagyobbnak, Wayne Gretzkynek).

A bejárat mellett ajándékok Jágr és az NHL nevével fémjelezve. Az áruk meglehetősen borsos. Az eladó persze azonnal indokkal is szolgál: az ereklyékből csak itt lehet vásárolni, sehol másutt a világon, csak ezek egyedi darabok.
Egyediek, különlegesek, főúriak.
Mint a legendás 68-as.