A (korántsem) vén zászlótartó

Pedig ugyanez a válasz az előző kérdésre is… Az egyik legsikeresebb magyar sportág történetének legendás alakja vasárnap ünnepli az 50. születésnapját. Szikáran, sportosan, grammnyi súlyfelesleg nélkül. Ahogyan egy igazi kenustól el is várja az ember.

A sportág kilencszeres világ- és egyszeres olimpiai bajnok klasszikusa már kisgyermekként felkerült Debrecenből a fővárosba, ahol a Bp. Építőkben Szopkó György keze alatt ismerkedett meg ezzel a gyönyörű sportággal, hogy aztán 15 évesen karrierje döntő fordulatot vegyen: a jeles mester, Koléder Vilmos csoportjába került, és ezzel nemcsak a világsikerek alapozódtak meg, hanem egy idestova 35 éve tartó munkakapcsolat, sőt, nyugodtan mondhatjuk: barátság is.
Foltán László és Vaskuti István 1977-es egymásra találása a magyar sport egyik nagy története, amely az 1980-as, moszkvai olimpiai diadalban csúcsosodott ki.

Pedig korántsem tartoztak a toronymagas esélyesek közé, a magyar szakvezetőség igazából csak akkor kezdett el bízni bennük, amikor az előfutamban simán maguk mögé utasították a román Ivan Patzaichin, Petre Capusta kettőst. A döntőt Vaskuti, az aprólékos pontossággal tervező, a legkisebb részletekre is odafigyelő perfekcionista centiről centire felépítette, és minden úgy is alakult az utolsó méterekig, ahogy Foltánnal ők ketten azt elképzelték: több mint egy hajóhossz előnnyel rúgta be a hajót a célba a hátul lapátoló "Göbös" – merthogy kenus körökben mindenki csak ezen a becenéven ismerte. Azaz rúgta oda, ahol a célt vélte tudni. A döntő előtt ugyanis a szovjetek átrendezték a pályát, és így a tényleges célvonalig még hátravolt egy bójasor.

Még szerencse, hogy akkora volt az előnyük… Így még a célba becsorogva is elsők tudtak lenni.
Később elvált Foltán és Vaskuti útja, "Göbös" manapság úgy tartja, akkor neki is be kellett volna fejeznie a pályafutását – csakhogy abban az esetben hiányozna most az éremgyűjteményéből a két montreali arany, az 1986-ban, a fantasztikus sikerű, hét magyar diadalt hozó vb-n megszerzett, no meg az 1986-ban kiérdemelt nemzetközi fair play díj.

És akkor még egy óriási élménnyel lenne szegényebb az ünnepelt: nem vihette volna a szöuli olimpia megnyitóján a magyar küldöttség zászlaját. A moszkvai olimpiai bajnokok utolsó mohikánjaként, majdnem 33 évesen…
Milyen érdekes! Vaskuti István felnőtt – válogatottbeli – pályafutása maradéktalanul egybeesett a boldog emlékezetű sikerkapitány, Parti János regnálásával. A római olimpia kenubajnoka 1977-ben, Foltán és Vaskuti összetérdelésének esztendejében vette át a magyar válogatott irányítását, hogy aztán az 1988-as szöuli olimpián búcsúzzon – egy időben a kedvencével, Vaskutival.

A szimpátia kölcsönös volt, "Göbös" fátyolos tekintettel emlékezik vissza a néhány éve elhunyt – és talán méltatlanul elfeledett – zseniális szakemberre.
Hogy mi lett a nagy kenusból a visszavonulása után? Legalább akkora sportdiplomata, mint amekkora versenyző volt. Évek óta a magyar szövetség alelnöke, a nemzetközi szövetség, az ICF legfőbb szabályalkotó tekintélye, a sportág televíziós eladhatóságának – ha úgy tetszik, megmentésének – az apostola. Az újfajta, sűrített olimpiai és világbajnoki időrend az ő "szellemi terméke", és mint mondja, még korántsem ért a végére a világot (vagy inkább a sportágat) megváltó újításoknak. ---- A ---- K