Sör, szex, boksz – kifulladásig

Az egyik svédországi moziban agyba-főbe verték egymást a Malmö és a Helsingborg szurkolói a Futballfaktor vetítése közben. Tán azon vitatkoztak össze, hogy a rendező vajon drámai, avagy komikus hatást kívánt-e elérni a filmjével, ám végül is mindegy, a lényeg az, hogy amíg a vásznon az angolok, addig a valóságban a svédek hullottak. Nálunk erre nem volt sok esély, a vetítésen szolid társaság gyűlt össze kés, fél tégla és kiegyenesített kasza nélkül, és a huszonéves nézők később csendesen elemezgették, hogy jó film volt, vagy rossz.

Aki nagy pofonokat, a nyárspolgárok kigúnyolását várta, az jól szórakozott. Aki pedig azt hitte, hogy ez a film majd reális képet mutat az angol futballhuligánokról, az joggal fintorgott.

Jó évtizede vetítette a tévé a Kemény mag (Ultra') című olasz filmet, amely a Roma-szurkolók torinói túrájáról szólt, és minden negatívuma ellenére (például az előre megjósolható gyilkosság, amely a Futballfaktor filmváltozatából sem hiányozhatott) egy dolgot nagyszerűen mutatott be: az olaszok fociszeretetét. Percenként tűntek elő az emlékek Falcaóról, a veronai meccsekről és az AS Roma imádatáról. Persze nem kell afféle Nick Hornby-féle imádatra gondolni, amilyenről olvashattunk az igazi futballdrukkerek bibliájaként számon tartott Focilázban, de a Kemény mag című filmet akkor is végigkísérte maga a futball.

A Futballfaktor viszont szándékosan nem a labdarúgásról mesél: nem tűnik fel benne egyetlen labda sem, nem fociznak a szurkolók a sörösüveggel, említés sincs korábbi Chelsea-játékosokról. A futballt mindenki szükséges rossznak tekinti, amely ürügyén össze lehet kaszabolni a Millwall-drukker arcát, de utána a meccset már fölösleges megnézni. Ezzel az egyoldalú ábrázolással pedig a film az alapjául szolgáló könyvvel is ellentmondásba keveredik, hiszen egy futballhuligánnak nem a börtön a legkegyetlenebb büntetés, hanem a stadionból való kitiltás.

Ezt a nem is olyan apróságot leszámítva azért végigkövethetjük egy Chelsea-huligán életét: előbb ivászat, aztán bunyó, majd szex – kifulladásig. A Futballfaktor így jókora pofont ad azon népszerű elméletnek, amely szerint Angliában már megfékezték a futballhuliganizmust. Legfeljebb kiszorították, hiszen az első ligás meccseken a stadionokban – a kamerák mindent látnak – már nem éri meg balhézni, de az utcán még mindig a szurkoló az úr.

Chelsea, Millwall, Liverpool, Birmingham City, West Ham: rettegett táborok, súlyos öklökkel, torz arcokkal, és még nagyon sok évbe és jóval több fogba kerül, amíg a londoni dokkok vagy a birminghami gyárak önjelölt utcai harcosai vasárnaponként egymás felnyársalása helyett komolyzenei koncertre mennek.

Fokozatok

Szalonszurkolók
Megnézik a tévében a BL-döntőt, és kimennek idehaza a Real-meccsre, kevesen szeretik őket.

Nézők
Nyugdíjasok, családapák, szívesen ülnek le anekdotázni, minősített esetben a bírót is szidják.

Ultrák
Többségük a húszas éveiben jár, rendszeresen utazik, és élvezi, hogy tartozik valahova.

Huligánok
Semmi mez vagy sál, csak az elrettentő külső, céljuk az ellenfél huligánjainak, egyszerű szurkolóinak agyonverése.

---- K ---- &