Ondrejcik, Holéczy: kerettagok

SZ. M.SZ. M.
2005.10.29. 01:19
Címkék
Ondrejcik (balra) végre a válogatottban is együtt harcolhat Budaival
Ondrejcik (balra) végre a válogatottban is együtt harcolhat Budaival
Ondrejcik (balra) végre a válogatottban is együtt harcolhat Budaival
Ondrejcik (balra) végre a válogatottban is együtt harcolhat Budaival
Ondrejcik (balra) végre a válogatottban is együtt harcolhat Budaival
Ondrejcik (balra) végre a válogatottban is együtt harcolhat Budaival

A két Fejér megyei csapat rangadója előtt sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A téma: a Skoda-kupa. Az előzetes tervekkel ellentétben, az orosz B-válogatott ugyan mégsem lép jégre a november második hétvégéjére tervezett nemzetközi tornán, ám a szervezőknek és persze a szurkolóknak így sem kell aggódniuk: a Kontinentális Kupa címvédője és a szlovák bajnokság ezüstérmese, a HKM Zvolen, valamint a nagyon erős japán és az örök rivális román válogatott fellépése így is csemegét ígér. A Skoda-kupa küzdelmeinek – ugyanis az A-csoportos világbajnokságokat és a nemzetközi szövetséget is támogató autós cég áll a rendezvény mögé – a Megyeri úti jégcsarnok ad otthont, ami azért is érdekes, mert a magyar válogatott itt még sohasem játszott.

"Nagyon örülünk, hogy sikerült tető alá hoznunk ezt a tornát – mondta Ancsin János, aki a szlovák Eduard Giblakkal társbérletben a lila-fehér alakulat szakvezetője. – Végre a fővárosban is van egy olyan csarnok, amely alkalmas ilyen események lebonyolítására, s bízunk benne, hogy ezt a budapesti közönség is értékeli majd. Reméljük, hogy telt ház előtt játszhat majd Pat Cortina szövetségi kapitány alakulata, annál is inkább, mert a keretben – igaz, egyelőre még bővített létszámról van szó – több újpesti játékos is helyet kapott."

És ha már a keretnél tartunk, a sportágban jártasak számára azonnal feltűnhet, hogy a Pat Cortina által közölt névsorban helyet kapott Ondrejcik Rastislav is, aki néhány hónappal ezelőtt nyújtotta be az állampolgársági kérelmét. Amint azt idősebb Ocskay Gábortól, az Alba Volán-FeVita szakosztály-igazgatójától megtudtuk, a kérelem már csak a köztársasági elnök aláírására vár, így jó esély van rá, hogy a fehérváriak szlovákiai származású védője a jövő áprilisi divízió–1-es világbajnokságon már magyar színekben játszhasson. Ám mivel a nemzetközi szövetség állampolgársághoz kötött szigorú szabályai csak a vb-re vonatkoznak, Ondrejcik a Skoda-kupán már ott lehet a jégen, akárcsak a kanadai-magyar kettős állampolgárságú Holéczy Roger.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
5 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
5 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
5 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
5 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
6 órája