Ria, ria, Hungária – körút

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2005.10.20. 02:56
Címkék
Eldőlt: a magyar utánpótlás-válogatott a Hidegkuti Nándor nevét viselő stadionban látja vendégül Olaszországot a november 11-re kiírt Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén. Az "odavágó" kezdési időpontját azonban szerdán még nem lehetett leadni a kontinentális szövetségnek, ugyanis: 1. a magyar, illetve az olasz szövetség még egyeztetett ez ügyben; 2. sok függ attól is, hogy az MTK-pályáról közvetít-e valamelyik televíziós társaság, avagy sem. Ami a második pontot illeti, információink szerint felvetődött, hogy az RTL Klub sugározná az utóbbi esztendők egyik legfontosabb összecsapását, és ha sikerül megállapodniuk az illetékeseknek, akkor este fél kilenckor indulhat útjára a labda.
Szerda délelőtt egyébként még két válasz kínálkozott a "hol lesz a meccs?" kérdésre. Az MTK létesítménye mellett a székesfehérvári aréna is felvetődött lehetséges helyszínként (sok vidéki stadion a szigorú UEFA-előírások miatt esett ki, míg Újpesten rangos hokitornát rendeznek akkor), ám kora délutánra eldőlt: a magyar–olasz a Hungária körúton lesz."Nekem két kérésem volt csupán, egyfelől az, hogy jó talaj fogadjon bennünket, másfelől az, hogy legyen sok néző a tribünön – árult el Ťháttérinfókatť Róth Antal szövetségi edző. – A pályával nem lesz gond, hiszen a november ötödike bajnoki fordulóban az MTK idegenben szerepel, ami pedig a szurkolókat illeti: Berzi Sándor főtitkártól ígéretet kaptam, hogy a lelátó egyik felére ingyenes lesz a belépés, és a fedett részre is jelképes összegért lehet majd jegyet váltani. Hogy ennek a csapatnak milyen sokat jelent a szurkolói támogatás, az legutóbb Kaposvárott is bebizonyosodott: a horvátok elleni mérkőzésre kilátogató ötezer drukker jelenléte nagyot dobott a srácok produkcióján. Mivel az olaszok a horvátoknál is erősebbek, ellenük semmiképp sem engedhetjük meg, hogy csak tizenegyen szálljunk harcba, azaz szükségünk lesz a tizenkettedik emberre; félreértés ne essék: nem a játékvezetőre, hanem a szurkolótáborra gondolok…"
Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
4 perce

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
10 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
43 perce

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
46 perce

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
48 perce

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik