Négy magyar csapat a rajtnál

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2005.10.19. 02:42
Címkék
Kicsit korán, mindenkit megelőzve, már a múlt héten megkezdte szereplését a második számú európai női kupasorozatban a Zala Volán-ZTE, és mi tagadás, magasra tette a mércét a bemutatkozásával: valósággal leiskolázta az osztrák Welst, a 81–59-es siker, és főleg a kiváló játék sokáig emlékezetes marad Zalaegerszegen. Hasonló eredményeket remélnek a szurkolók a menetelést ezen a héten (szerdán és csütörtökön) megkezdő BSE-ESMA, DKSK Miskolc, Szeviép-Szeged triótól is, legalábbis a versengés ezen szakaszában, hiszen az immár nem regionális első fordulóban, azaz a csoportkörben még elég híg a mezőny.A szervezők szándékai szerint 12 kvartett állt volna össze a nyitányra, ám mivel a H-csoportban csupán hárman indulnak, 47 csapatos az Európa-kupa, amely december nyolcadikától 32-es főtábláról, egyenes kieséses rendszerben folytatódik, egészen a jövő év március 14-én és 21-én esedékes fináléig. Ez a lebonyolítási rendszer már sokkal jobban idézi a jogelődnek tekinthető Ronchetti-kupáét, mint mondjuk a tavalyi. És reméljük, a mieink szereplése is inkább a ronchettis hagyományokat követi, egy esztendeje ugyanis nem váltották meg a világot az Euroliga utáni második számú kontinensviadal magyar indulói, korábban viszont a Városmajorban és Sopronban is ünnepelhettek végső diadalt, azaz kupagyőzelmet.
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
7 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
33 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája