Puskás-ügy: Senki többet – harmadszor!

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2005.10.18. 02:58
Címkék
www.bonhams.com. Ha valakit érdekel, hogy Puskás Ferenc személyes tárgyai közül mi mindenre lehet majd licitálni Chesterben november 2-án 10 órától, ezen a honlapon a legtöbb holmit megtekintheti, részletes leírással, becsült értékkel s többnyire fényképpel. A gyűjtőknek és a magyar rajongóknak nyilván belesajdul a szívük, ha látják, mi minden kerül majd kalapács alá Puskás Ferencnek a Stanley Matthews búcsújátékán viselt mezétől kezdve a Real Madrid által adományozott ezüsttálon át fényképekig, érmekig, kupákig, a magyar parlament adományozta dísztőrökig.
Egyre kevesebbnek látszik az esély arra, hogy mindebből valami is Magyarországra kerüljön. A Bonhams aukciósház már javában hirdeti az árverésre szánt ereklyéket. A novemberi aukción eladásra a bejelentkezés határideje ugyanis szeptemberben lejárt, aki vásárolni akar, az még nem késett el, de Ábrahám Attila sportállamtitkár, a sporthivatal vezetője eleve óvatosan nyilatkozott az árverésről, mondván, készülnek ugyan licitálni, de csak addig, ameddig a költségvetésük ezt engedi. Nos, ha most, éppen két héttel az árverés előtt még nem vették fel a kapcsolatot a családdal (márpedig nem vették fel), akkor aligha remélhető megoldás az ügyben. Batiz András kormányszóvivő egyébként megerősítette az államtitkár által elmondottakat (vagyis mindent megtesznek az ereklyék hazahozataláért…), s leszögezte, hogy a kormány részéről ezután csakis Ábrahám Attila foglalkozik az üggyel. Gyurcsány Ferenc nem, s ha túl drága lesz a berni ezüstérem meg a többi fontos "nemzeti ereklye", akkor sajnos nem tudnak mit tenni.Londonban mindenesetre csütörtökön sajtótájékoztatót rendeznek a Puskás-árverés ügyében – értesült a Nemzeti Sport.A kormány tehát alighanem elkésett, bár a sok-sok, még a Puskás család tulajdonában lévő egyéb trófea, mez, kitüntetés talán megérdemelné, hogy tanulván a mostani leckéből, valamely illetékes állami intézmény végre méltó módon feldolgozza és megfelelően elhelyezze idehaza a legismertebb magyar ember gazdag pályafutásának emléktárgyait.Az ügy fejleménye, hogy a Honvéd FC, Puskás volt klubja, a Kispest jogutódja – amelynek egyik tulajdonosa, Kiss Zsolt pár napja még maga is licitálni készült – havi 300 ezer forinttal kívánja támogatni ezentúl Puskás Ferenc családját, s majdan otthont biztosítana a világsztár ereklyéinek.
Legfrissebb hírek

Rövid pályás úszó Eb: Sárkány a harmadik, Ábrahám az ötödik legjobb idővel jutott tovább

Úszás
1 perce

Szerb klubja menesztette Tomiszlav Szivicset

Minden más foci
16 perce

A FIFA több mint 10 milliárd dolláros bevételre számít a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
20 perce

Népsport: Rákosinak is beszólt, és golyót kapott a lábába

Népsport
32 perce

Katona Levente: Visszavágnánk az augusztusi vereségért

Labdarúgó NB I
50 perce

Vívás: Pásztor és Kondricz főtáblás a puszani tőr világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: Péter Róbert lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Vívás: három férfi tőrözőnk főtáblás a fukuokai vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik