Jól cserélt az új edző, véget ért a gólcsend

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2005.10.17. 01:12
Címkék
A Lyon megszenvedett az Ajaccio ellen, de végül megszerezte a három pontot, így megnyugtató előnye semmiképpen sem csökken a 11. forduló után. A Monaco először nyert odahaza, és ezzel felzárkózott az élboly mögé.

Fred negyedik bajnoki góljával a siker útjára lépett a Lyon, ám az Ajaccio olyannyira komolyan vette a bajnok otthonában tett látogatását, hogy nemcsak erre, hanem Juninho Pernambucano már-már szokásos bombagóljára is válaszolt – igaz, Tiago egy rossz fejmozdulattal besegített. A nem sokkal lapzártánk előtt véget érő mérkőzés mégis OL-diadalt hozott, más kérdés, hogy Wiltord lesről talált be a kapuba.

Négy mérkőzés, szerzett gól nélkül – ez volt a Monaco hazai mérlege a Metz látogatása, egyben az új monacói edző, Francesco Guidolin bemutatkozása előtt. Sokáig úgy tűnt, hogy nem változik semmi sem, aztán az olasz megmutatta, hogy cserélni jól tud: David Gigliotti csupán hat perce volt a pályán, amikor remek lövéssel megszerezte a vezetést a házigazdának. A gól felszabadította a hercegségbelieket, és előbb Vaszilisz Zikosz ágyúzott kapuba a legurított szabadrúgás után, majd Camel Meriem következett, szintén szabadrúgásból – de ő inkább az eszét használta.

A Bordeaux-nak elvben remek lehetősége nyílt rá, hogy megerősítse a harmadik helyét, ám végül azért is meg kellett szakadnia, hogy egy pontot otthon tartson a gyengécske Sochaux ellen. A vendégek Jérémy Ménez góljával korán előnyt szereztek, és egészen a 90. percig kitartottak. Akkor aztán Alonso lehetetlen szögből, megpattanó lövéssel egyenlített. A hazaiaknak nyílhatott volna utolsó lehetőségük a győzelem kiharcolására, ám a a játékvezető nem észlelte, hogy az egyik Sochaux-játékos egyértelműen kezezett a saját 16-osán belül.

Mivel a Girondins nem nyert, felzárkózott mellé az Auxerre. Jacques Santini csapata az általában előkészítőként jeleskedő Yann Lachuer lövésével szerzett vezetést a Troyes ellen. Végül Peguy Luyindula, valamint Benjani is kapuba talált – utóbbi góljának azért van jelentősége, mert a legutóbbi házi gólkirályi titulusa dacára a zimbabwei eddig "néma" volt ebben az idényben.

Távirati stílusban a többi mérkőzésről
  • A Ligue 1 magyarjai közül ezúttal senki sem lépett pályára: Huszti Szabolcs (Metz) kispadozott, Rudolf Gergelyt (Nancy) és Vadócz Krisztiánt (Auxerre) nem nevezték.
  • Az Auxerre elleni 7–0 óta képtelen nyerni a Lens: a piros-sárgák egyvégtében a hatodik döntetlenjüket játszották.
  • Tovább tart a Nancy nagyszerű sorozata: a Toulouse sem volt képes megzabolázni az újoncot, amely egyhuzamban negyedszer győzött.
  • Hiába támadta végig a Strasbourg a mérkőzést, Bölöni László Rennes-je elvitte a három pontot, egy katasztrofális kapuskifutásnak köszönhetően.
LIGUE 1 - 11. forduló
Lyon–Ajaccio 3–2 (Fred 30., Juninho P. 50., Wiltord 69., ill. K. Diawara 35. – 11-esből, Tiago 55. – öngól)
Bordeaux–Sochaux 1–1 (Alonso 90., ill. Menez 29.)
Auxerre–Troyes 3–0 (Lachuer 25., Luyindula 79., Benjani 84.)
Monaco–Metz 3–0 (Gigliotti 62., Zikosz 64., Meriem 73.)
Lens–Nice 2–2 (A. Diarra 47., Thomert 57., ill. Roudet 30., S. Camara 84.)
Nancy–Toulouse 2–0 (Diakhaté 26., Kroupi 50. – 11-esből)
Strasbourg–Rennes 0–1 (Briand 30.)
Le Mans–Lille 1–1 (Thomas 7. – 11-esből, ill. Moussilou 9.)
Nantes–Saint-Etienne 1–1 (Keserü 3., ill. Savinaud 10. – öngól)
Legfrissebb hírek

ILCA-vb: Érdi Mária és Vadnai Jonatán rajtra kész Csingtaóban

Egyéb egyéni
31 perce

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
31 perce

Korhonen nyert, Német a legjobb magyar, őrült hajrát hozott a magyar Eb-futam.

Rali
32 perce

Szoboszlai gólpassza után már két góllal vezet a Liverpool

Angol labdarúgás
45 perce

Magyar női strandröplabdázók történelmi sikere

Röplabda
47 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Nagyszombat

Minden más foci
51 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Finnország

Kézilabda
1 órája

Férfi vízi ob I: egy győzelemre a címvédéstől az FTC

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik