Jó látni: fiatalság, boldogság

Megtehette volna, hogy kényelmes karosszékből izgulja végig a mérkőzést, ám Feczesin Róbert és Sándor György, a 21 éven aluli labdarúgókból álló válogatott két tagja kocsiba vágta magát, hogy oda-vissza 360 kilométert autózva, a helyszínen szurkolja ki a csapat továbbjutását. Kapucnis puloverére, illetve kardigánjára mindkét fiatalember magyar dresszt húzott, úgy rágta tövig a körmét a kaposvári lelátón. Pillanatokkal a lefújás után pedig – a sérülésével mit sem törődve – már a gyepen ugrált a két játékos, hogy aztán kivegye részét az öltöző falát kis híján megrepesztő csatakiáltásból is.

Miközben odabent zúgott a "Ziki-zaki, ziki-zaki, hej-hej-hej!", az ember odakint megállapította magában: tud valamit ez az együttes. Ezt erősítette meg Vadócz Krisztián, amikor kilépett a helyiségből, s közölte, ennyire összetartó társasághoz még nem volt szerencséje (lásd még: a Feczesin, Sándor duó kaposvári látogatása). Meglehet, ez az oka annak, hogy a csapat öt nap leforgása alatt kétszer vitte véghez, az így páratlannak semmiképp sem nevezhető bravúrt: hátrányból fordított. Szófiában, ahol mindenképpen nyerni kellett, alig tíz perc volt hátra a mérkőzésből, amikor még mindig a házigazdák vezettek 1–0-ra, de mire felhangzott a hármas sípszó, már 1–2-t mutatott a kissé szemcsés eredményjelző. Kedden, amikor az volt a feladat hogy Magyarország legalább egy ponttal többet gyűjtsön az Izlanddal meccselő Svédországnál, a biztos csoportelső Horvátország ellenében jutott 0–1-ről 2–1-re a gárda – hogy a vége 2–2 lett, az szerencsére már nem osztott, nem szorzott. Igaz, az az egy pont mindennél többet számított.
Más szóval, akkor kapta össze magát a válogatott, amikor a legjobban kellett – s ez ugyebár az utóbbi időben nem sok magyar együttest jellemzett.
Mondhatjuk úgy is: nyerő a U21-es!



"Ha lehet, ne engem kérdezzenek, írjanak inkább a srácokról, megérdemlik" – reagált megkeresésünkre Róth Antal szövetségi edző. Bár az eredmények azt mutatják, érdemes figyelni a szavaira, ezúttal nem engedhettünk a szakember kérésének.
– Nem szívesen emlékeztetem rá, de volt egy súlyos tévedése. Emlékszik rá?
– Ajjaj, hol hibáztam? – kérdezett vissza szerdai pihenőnapján a szakvezető.
– A selejtező-sorozat kezdetén úgy fogalmazott: huszonkét ponttal biztosan, huszoneggyel esetleg tovább lehet jutni a csoportból. Erre kedd este kiderült, tizenkilenc is elég a boldogsághoz.
– Akkor ez a tévedés még belefért; nem? Komolyra fordítva a szót: bevallom, amikor útnak indultunk, nem gondoltam volna, hogy az utolsó pillanatban dől el a továbbjutás, hiszen a kezdetekkor a horvátokat és a svédeket mindenki esélyebbnek tartotta a csoport többi tagjánál.
– Mivel sikerült lekörözniük a skandinávokat?
– Talán azzal, hogy a csapat mindvégig egységesen lépett fel. Ezért nem akarok senkit sem kiemelni – noha több kiváló egyéni teljesítményt láthattunk –, hanem arra kérném, írja le: gratulálok a fiúknak, valamint a stáb tagjainak, és köszönöm az edzőkollégáknak, hogy segítették a munkámat. Talán ők is osztják a véleményemet: érdemes ezzel a gárdával dolgozni.
– Ha nem műhelytitok, árulja el, mi hangzott el az öltözőben, ami perceken át tartó vastapsot vont maga után?
– Gyorsértékelés gyanánt elmondtam a játékosoknak, hogy nagy tettet hajtottak végre, és kértem őket, ott folytassák, ahol abbahagyták. Megemlítettem továbbá: a kivívott elismerésnek meg kell felelni, ez most már felelőséggel is jár. Örüljenek, hogy idáig eljutottak, ugyanakkor kezeljék helyén a sikert, és ne feledkezzenek meg róla, hogy hatalmas feladatok várnak még rájuk.
– A következő mindjárt egy hónap múlva. Mely válogatottat szeretné ellenfélül?
– Mivel kizárólag erős csapattal kerülhetünk össze, nincs óhajlistám. A kívánságom egyébként már azzal teljesült, hogy érdekeltként várhatjuk a nyoni sorsolást. Innentől fogva nincs veszítenivalónk. Ellenben sokat nyerhetünk…



Both József, az U17-es válogatott szövetségi edzője: – A horvátok elleni meccs idejében Jászapátiban voltam az A-licences tanfolyamon, és a szállásunkon nem tudtuk nézni a mérkőzést. Szerencsémre egy ismerősöm elvitt egy olyan helyre, ahol fogható volt az adó, így nem maradtam le a sorsdöntő összecsapásról. Furcsa módon szurkolóként néztem a találkozót. Szurkoltam a fiúknak és a szakmai stáb tagjainak is, akik nagyon jó munkát végeztek. Ez fontos siker a magyar futball számára.

Dunai Antal, az 1996-os atlantai olimpián szereplő magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzője: – Függetlenül attól, hogy a fiúknak kell még pótselejtezőt játszaniuk az Európa-bajnoki részvételért, ez a második helyezés mindenképpen nagy siker. Bevallom, engem némiképp meglepett, hogy a svédek otthon szenvedtek ilyen súlyos vereséget, de ebből is látható, hogy a futballban ma már nincs előre lefutott meccs. A mieink megérdemelték a továbbjutást, és ennek most igenis örülnünk kell, mert a magyar labdarúgásban ritkán van okunk az ünneplésre.



Takács Zoltán kedd délután még csak annak örülhetett, hogy klubcsapatát, a Honvédot ismét visszasorolták az első osztályba, a kora esti meccs után azonban – társaival és a szurkolókkal együtt – már azért is boldog volt, mert a horvátok elleni döntetlennel pótselejtezőt játszhat az U21-es válogatott.
– Róth Antal azt füllentette önöknek a szünetben, hogy Svédországban nulla nullára állnak az izlandiak. Fogalmuk sem volt, hogy valójában akkor már kettő nullára vezettek a vendégek?
– Úgy rémlik, mintha valaki megsúgta volna a valós részeredményt is, de én ezt nem hittem el. Utólag azt mondom, szépen bedőltünk a mesternek – idézte fel ezt a kis közjátékot Takács Zoltán. – A második félidőben aztán minden világos lett, amikor Róth Antal egy védekező középpályást és egy hátvédet cserélt be. Mindent összevetve, fantasztikus este volt. A többiek nevében is mondhatom, hogy ez a második hely pályafutásunk eddigi legnagyobb sikere. Boldog vagyok, hogy részese lehettem a selejtező-sorozatnak.

– A horvátok szövetségi edzője, Slaven Bilic azt nyilatkozta a lefújás után, hogy a meccs irama felért egy felnőtt- válogatott mérkőzés iramával. Egyetért?
– A pályán ezt így nem lehetett megállapítani, bár az igaz, hogy a magyar bajnokikon szokásosnál ez alkalommal jobban pörgött a játék. A végére elkészültem az erőmmel, de ez az eredmény minden fáradtságot megért. Az ellenfeleinkről még annyit, hogy bár nem a legerősebb összeállításukban játszottak, így is kitűnő csapat benyomását keltették. A horvátok nyolcvanöt percen át teljes erőbedobással futballoztak, és látszott, hogy győzelemre hajtanak, a végén már sportszerűek voltak, és inkább a labda tartására törekedtek.
– Mire lehet képes a mi csapatunk a pótselejtezőn?
– Sok függ az ellenféltől, ezért most csak annyit ígérhetek, hogy mindent megteszünk az újabb bravúrért. Az esetleges Eb-részvétellel a legtöbb játékos megalapozhatná a pályafutását. No és a keddihez hasonló ünneplést is átélném még néhányszor. Van tehát motivációnk.