Producer a szövetség élén

L. Á.L. Á.
2005.10.06. 03:11
Címkék
Az elmúlt hónapok hazai síbotrányai, majd Rudi Zoltán elnök lemondása után várható volt, hogy már-már éjszakába nyúlik a Magyar Síszövetség keddi rendkívüli közgyűlése. A 60 egyesületet (szinte teljes volt a létszám a tanácskozáson) felvonultató gyűlésen az est végére sikerült új elnököt és elnökséget választani - Kálomista Gábor egykori síelő, nem mellesleg neves filmproducer lett a hazai testület első embere.
Igaz, nem csordogált csendes mederben" a sorsdöntő választás: a korábbi tíztagú elnökségből szinte mindenki felállt, egyedül Toldy-Ősz István (az ő nevéhez fűződik a két osztrák síző honosítási ötlete) tartotta legitimnek a testületet, ám a szavazásra jogosultak őt is lemondatták posztjáról. Kálomista Gábor már az első körben megszerezte az elnöki tisztséghez szükséges szavazatokat - 44 voksával megelőzte a versenyben" Csobánczy Gábort, valamint Gyenesei Istvánt. Utóbbit Kaszó Klárával együtt a szövetség alelnökének választották meg.Az elnökségi posztra jelöltek között két üde színfoltot" is találhattunk: olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács Kokó" István mellett férfi vízilabda-válogatottunk kapitánya, Kemény Dénes is jelöltette magát, s míg előbbi a legtöbb szavazattal került be a testületbe, utóbbi nem jutott be a szavazategyenlőség miatt 11 tagúra duzzadó elnökségbe. A szövetség vezetői apparátusába egyébként szakmai vonalon mindössze négy ember, Rádics János, Gótzy Antal, Büki Gábor és Kaszó Klára jutott be, a többiek inkább a pénzügyekben és a marketingben próbálnak hasznára válni a magyar sísportnak.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája