Új edző a Portónál

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2005.02.01. 23:32
Címkék
Miután a tavaszi BL-diadalt követően José Mourinho a Chelsea kedvéért otthagyta a Porto kispadját, és a gárda néhány alapembere is vette a kalapját, valószínűsíthető volt, hogy ez a csapat nem lesz ugyanaz a csapat.
A kék-fehérek egy ideig tartották magukat a hazai, illetve a nemzetközi porondon (továbbjutás a BL-csoportkörből, egyenesen az Inter karmai közé…), ám jelen állás szerint úgy fest, vérfrissítésre van szükség. A honi bajnokság harmadik helyén álló Porto mindössze egyet tudott megnyerni utóbbi öt hazai bajnokijából, a Bragától elszenvedett vasárnapi vereség (1-3) után pedig betelt a pohár: a klub menesztette posztjáról Victor Fernández vezetőedzőt."Ennek a garnitúrának időre van szüksége ahhoz, hogy európai szinten is ütőképessé váljon, éppen ezért el sem tudtam képzelni, hogy hipp-hopp kirúgnak. De nézzük a jó oldalát: az egész annyira hirtelen történt, hogy meglepődni sem volt időm" - varrta el a szálakat Fernández, aki augusztus óta - az olasz Luigi Del Neri szintén kurta-furcsa elbocsátása óta - irányította a csapatot, decemberben Világkupát is nyert vele.Ami a folytatást illeti: Pinto da Costa klubelnök már meg is találta Fernández utódját, méghozzá José Couceiro személyében, aki eddig a Vitória Setúbal együttesét edzette; a szakemberrel másfél éves szerződést kötött a patinás portugál csapat.Superliga
A 19. forduló hétfő késő esti mérkőzésén: Sporting-Vitória Setúbal 1-1 (Liédson 57., ill. Jorginho 51.)
Az élcsoport: 1. Braga 36 pont, 2. Sporting 35, 3. Porto 34 (24-13), 4. Benfica 34 (30-21), 5. Boavista 34 (24-23), …8. Setúbal 28
Legfrissebb hírek

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
16 perce

Halle: 400. győzelmét aratva jutott be a nyolc közé Medvegyev

Tenisz
19 perce

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
24 perce

Sporttörténelmi pillanat: a klub-vb-n alkalmazták először a nyolc másodperces szabályt – videó

Klub-vb
32 perce

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
41 perce

Kedvelik a sportfogadók a klubvilágbajnokságot

Klub-vb
47 perce

A legendás kézilabdaedzőt, Laurencz Lászlót köszöntötték az esztergomiak

Kézilabda
56 perce

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik