Tüntetés - nyaktörés - dicsőség

A két német ejtőernyős közül az egyiknek sikerült elnyernie az angolok rokonszenvét, a másiknak pedig - a gyűlöletét. Mindkettőjük igaz története felülmúlja a képzeletet. Rudolf Hess, Hitler helyettese 1941 májusában Skócia felett ugrott ki harci gépéből, magánkezdeményezésű békekötési kísérlete közben. A második világháborút követő nürnbergi perben életfogytiglant kapott, 1987-ben, 92 éves korában lett öngyilkos Spandau börtönében. De nem róla akarok írni, jóllehet skóciai küldetésének volt "sportos" vonatkozása is. Mintegy harminc kilométerre ért földet Hamilton főméltóságú hercegének (Duke of Hamilton) birtokától. Pontosan őhozzá igyekezett, akivel történetesen az 1936-os berlini olimpián került közelebbi ismeretségbe. n A másik német ejtőernyős, Bert Carl Trautmann angliai sztorija 1945-ben, a fronton kezdődött, ahol brit hadifogságba esett, s innen hamarosan a Manchesterhez közeli Markerfield ashtoni fogolytáborába került. Az akkor 22 éves, lehangoló kilátású kapus a fogolytáborok közötti labdarúgó-mérkőzések során tűnt fel nem mindennapos tehetségével, s amikor a világháború véget ért, a St. Helens Town ajánlotta fel neki kapuja őrzésének lehetőségét. Egy volt hadifogoly számára már ez is valóságos hepiendnek tűnhetett, hát még amikor - két évvel később - a patinás Manchester City tett neki hasonló ajánlatot. n A beilleszkedés persze nem ment zökkenő nélkül. A hagyománytisztelő Angliában ez egy olyan klubnál, amelyet - Small Heath Alliance néven - még 1875-ben alapítottak, szinte elképzelhetetlen is lett volna. Tény, a szurkolók - gondoljunk csak a második világháború eleven emlékét még magukban hordó emberek érzéseire - nem mindennapi ellenszenvtüntetéssel fejezték ki egyet nem értésüket azzal szemben, hogy Bert Trautmann, egy "náci hadifogoly" megjelent a St. Andrews-stadion gyepén a City színeiben. Nem kevesebb mint 40 ezer tüntető vonult fel Manchester főútvonalán, tiltakozásul a német befogadása ellen. n Trautmann megértette, pontosan átérezte a manchesteriek viszonyulását a kedvencek között helyet kapó ellenséges elemmel szemben, igyekezett semmi mással nem törődni, csak védeni minden védhetőt, sőt megpróbálni olykor a lehetetlent is. Nem volt könnyű a kezdet, de bátorsága, látványos bravúrjai - ahogyan az lenni szokott - nyomtalanul és szinte egy csapásra tüntettek el minden korábbi ellenérzést a szurkolókból. n Bert Trautmann, az első idegenlégiós Nagy-Britanniában 15 esztendeig játszott a Cityben, pontosan 545 alkalommal, ami akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nyugatnémet válogatottnál szóba sem jöhetett a szerepeltetése. A háborús ellenségből Manchester nagyra becsült kedvence lett - s ennél a pontnál aligha szükséges hangzatos közhelyekkel kiemelni a sport áldásosan békéltető szerepét. Búcsúmeccsén, 1964-ben 60 ezer lelkes híve tombolva ünnepelte. n Az 1956-os esztendő különösen fontos a pályafutásában. Az FA-kupa döntőjében a Manchester City 3-1-re nyert a Birmingham City ellen, Trautmann ihletett formában védett, s a befejezés előtt 15 perccel vakmerő kivetődéssel szerezte meg a labdát a birminghami csatár, Peter Murphy elől. Csúnyán ütköztek, a kapust hosszan ápolták, de visszatért. A mérkőzés után készített röntgenfelvétel később nyaktörést mutatott ki. Abban az évben - a külföldi labdaművészek közül elsőként - ő lett "Az év játékosa" a szigetországban. Az angol-német barátság ügyét - amelyet személye tökéletesen szimbolizál - mindmáig olyanynyira szívügyének tekintette, hogy külön ilyen céllal hozta létre a Trautmann-alapítványt. n A napokban, november elején II. Erzsébet királynő hivatalos németországi látogatáson járt. Megérkezésének előestéjén, Berlinben ünnepélyes keretek között nyújtotta át Sir Peter Torry, őfelsége nagykövete a Brit Birodalom Tiszteletbeli Tisztje kitüntetést a 82. évét taposó legendás kapuvédőnek a brit-német kapcsolatok ápolásáért végzett rendkívüli tevékenységéért. A kései utódokat, szokatlanul megilletődötten, Jens Lehmann, az angol bajnok Arsenal német hálóőre képviselte.