Véget ér Barrichello átka?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.10.23. 23:37
Címkék
A Ferrari pénteken és szombaton is gyorsabb volt ellenfeleinél, de a világbajnok istálló nem lehet felhőtlenül boldog a Brazil Nagydíj előtt.
Amíg ugyanis Rubens Barrichello szenzációs mért körének köszönhetően megszerezte a pole pozíciót, Michael Schumacher csak a nyolcadik lett a hivatalos időmérő edzésen, és miután a szabadedzés után motort cseréltek nála, ez a 18. rajthelyet jelenti számára. A hétszeres világbajnok két perccel a második szombati tréning vége előtt kicsúszott, és nagy sebességgel, farral a gumifalba csapódott.
Az ütközésben összetört az autó hátsó része, a motor is megrongálódott, és lángra kapott. A tüzet gyorsan eloltották, de a V10-es hajtómű menthetetlen maradt. Szerencsére Schumachernek nem esett baja, így a kicserélt motorral részt vett az időmérőn. A szombaton parádézó Ferrarinak tehát újabb kemény feladattal kell szembenéznie, hiszen Olaszországban és Kínában Schuminak, Japánban Barrichellónak kellett felzárkóznia a mezőny hátsó részéről, és csak egyszer, Monzában koronázta siker a törekvésüket.
Schumacher a héten megígérte, hogy segít Barrichellónak megszerezni az első hazai győzelmét, de biztosak lehetünk abban, hogy nem így képzelte el a hétvégét. Barrichello viszont pontosan erre számított, hazai pályán megszerezte a pole pozíciót, és ezzel megismételte tavalyi szombati produkcióját. "El sem tudom mondani, mennyire jól érzem magam. A gyors körömben éreztem, mekkora nyomás nehezedik rám, de ilyen körülmények között is sikerült az első helyre kerülni, amire nagyon büszke vagyok. Otthon, a saját ágyamban alszom majd, ami rengeteget segít, a versenyen pedig mindent beleadok. Úgy érzem, az elmúlt évek balszerencse-sorozata véget ér, és végre megvalósul az egyik legnagyobb álmom, a győzelem Sao Paulóban" - mondta Barrichello.

Michael Schumacher a szabadedzésen összetörte az autóját, a motorja is tönkrement, és emiatt tíz rajthellyel hátrébb sorolták
Michael Schumacher a szabadedzésen összetörte az autóját, a motorja is tönkrement, és emiatt tíz rajthellyel hátrébb sorolták
Michael Schumacher a szabadedzésen összetörte az autóját, a motorja is tönkrement, és emiatt tíz rajthellyel hátrébb sorolták
A brazil az eddigi 11 hazai versenyén csak egyszer, 1994-ben ért célba, tavaly nagyon jó esélye volt a győzelemre, amikor műszaki hiba miatt kiesett. A brazil mellől a Sao Pauló-i közönség másik kedvence, a rengeteg kolumbiait a versenyre csalogató Juan Pablo Montoya várhatja a rajtjelzést, a Williams-istállótól búcsúzó versenyző szeretne győzelemmel elköszönni a grove-i alakulattól.
A McLarennél tárt karokkal várják Montoyát, jövő évi csapattársa, Kimi Räikkönen most mégis szeretné elkeseríteni őt. A finn 42 ezreddel maradt el a kolumbiaitól, de nagyon bízik benne, hogy a versenyen fordul a kocka, mert csapata nyerő taktikát dolgozott ki vasárnapra. "Nagyon jó kört futottam, úgy érzem, a stratégiánkkal meglephetjük a többieket, de hát nem tudhatjuk, hogy ők mire készülnek" - fogalmazott Räikkönen.
A negyedik rajthely Felipe Massáé lett, a Sauber brazil pilótája is szinte teljes egészében kihasználja a hazai pálya adta előnyöket, az első edzésen ugyanis a harmadik lett, és a másodikon is csak egy helyet csúszott vissza. "Nagyon jó köröm volt, de a tizenegyes kanyarban, ahol az egész hétvégén teljes gázzal mentem, bizonytalan volt a kocsim, és legalábbb egy tizedet vesztettem, ami azt jelenti, hogy akár az első sorból is rajtolhatnék. Kínában is ugyaninnen indultam, remélem, sikerül jó eredménnyel megörvendeztetnem a brazil embereket" - bizakodik Massa.
A BAR-csapat pilótáié lett a harmadik rajtsor, majd Ralf Schumacher következik a negyedikben, ahol Michael Schumacher büntetése nyomán Fernando Alonso is felsorakozhat. Az utolsó versenyére készülő Jaguar-csapatból a tavaly az első sorból rajtoló Mark Webber ezúttal csak a 12. lett. Az ausztrál azonban így is megelőzte David Coulthardot, aki talán élete utolsó versenyét futja, és Jacques Villeneuve-öt, akinek a szombati teljesítménye alapján ezúttal sincs jó esélye a pontszerzésre.
Baumgartner Zsolt csupán öt századdal maradt el Timo Glocktól, a Minardi magyarja kis híján megelőzte a Jordan sofőrjét. Ez nem meglepő, hiszen a szabadedzéseken is a jordanes közelében végzett Baumgartner, aki roppant elégedett az autójával, és bízik a jó idényzárásban. ---- V ---- A
Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
4 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
32 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
32 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
39 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
43 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik