Nem büntetik meg Beckhamet

2004.10.21. 23:17
Címkék
Az angol szövetség nem bünteti meg David Beckhamet, aki szándékosan gyűjtötte be az egy mérkőzésre szóló eltiltást eredményező sárga lapját a walesiek elleni világbajnoki selejtezőn.
Sőt az FA nem is indít fegyelmi eljárást, noha a FIFA nemrégiben ezt kérte. Az ügy azután kapott nagy nyilvánosságot, hogy a Real Madrid szupersztárja kijelentette: "Tudtam, hogy nagy a baj, de nem kértem cserét a sérülésem miatt. Gondoltam, mivel korábbról volt már egy sárga lapom, most is beszedek egyet, hogy ha már úgyis kényszerpihenőn leszek, letölthessem az eltiltásomat." A közvélemény egy része butaságnak tartotta a bordatörést szenvedett klasszis nyilatkozatát, míg Sepp Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke szerint Beckham szégyent hozott a sportágra, amikor szándékosan gyűjtött be sárga lapot. Ezért arra kérte az angolokat, hogy vizsgálják ki az ügyet, s tegyenek jelentést a FIFA-nak. Erre most nem kerül sor.
Legfrissebb hírek

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
6 perce

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
8 perce

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
10 perce

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
34 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
36 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
39 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
49 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
1 órája