Edzőtáboroznak a vezetők

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2004.10.13. 22:33
Címkék
Az európai szövetség elnöke, Kamuti Jenő fáradhatatlanul azért dolgozik, hogy szeretett sportágában minden rendben legyen. Most éppen nagyszabású tanácskozást szervez az egykori olimpiai ezüstérmes tőröző.
Kamuti Jenô fórumot szervez
Kamuti Jenô fórumot szervez
Kamuti Jenô fórumot szervez
Kamuti Jenô fórumot szervez
Kamuti Jenô fórumot szervez
Kamuti Jenô fórumot szervez
- Az európai szövetség október huszonharmadikán és huszonnegyedikén "Dialógus 2004" elnevezéssel fórumot tart a vívás jövőjéről a tatai edzőtáborban, amelynek tapasztalatait szeretnénk majd felhasználni a nemzetközi szövetség decemberi kongresszusán - mondta Kamuti Jenő.
- Hogyan született meg a rendezvény ötlete?
- Még a júliusi, koppenhágai Európa-bajnokság idején tartott kongresszuson vetettem fel egy tanácskozás szükségességét, és a tagságnak tetszett a kezdeményezés. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy a sportágon belül ha nem is szakadék, de távolság van a vezetők, a sportolók és a versenyrendezők között. A nemzetközi szövetségnek csaknem százhúsz ország a tagja, ám azok közül, akik delegáltként részt vesznek a kongresszusokon, talán húsz országnak a képviselője ért a sportághoz. Másként fogalmazva: olyan küldöttek mondanak véleményt és döntenek a kongresszuson, akik például sosem versenyeztek vagy nem rendeztek versenyt. Ezen változtatni kell, és az első lépést Tatán kívánjuk megtenni.
- Mi lesz a program az edzőtáborban?
- Természetesen értékeljük az athéni olimpiát, és a szakmai szempontok között ott lesz a kvalifikációs rendszer bírálata is. A bíráskodás helyzetét a bíró és az edző "szemével" is megvizsgáljuk. Érdekes téma lesz még a fejlődő nemzetek felzárkóztatása.
- Ne haragudjon, de éppen az olimpia bizonyította, hogy ma már nincs olyan, hogy "kis" ország, mert a "kicsik" szereztek meglepetést azzal, hogy megverték a "nagyokat", így olykor a magyar versenyzőket is.
- Ez igaz, de Athénban is a régi menők játszották a főszerepet, az olaszok és a franciák három-három aranyat szereztek, az oroszok és mi egyet-egyet. Igaz, hogy született egy amerikai és egy svájci arany is, de az erőviszonyokat ez nem változtatta meg. Éppen azt elemezzük majd, hogy például az angolok vagy a spanyolok, akiknél van vívás, évek óta miért nem tudnak előrébb lépni. Ehhez a témához a kínai szövetség elnökét kértem fel előadónak, hiszen versenyzőik mára nagyon megtanultak vívni, és a következő olimpián várhatóan még jobbak lesznek.
Legfrissebb hírek

A kispestiek új kapusa két nagy bravúrral nyitott a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
21 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
33 perce

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
52 perce

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
1 órája

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
1 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
1 órája