Otto Baric a csapatával együtt váratlanul eltűnt

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2004.06.22. 22:29
Címkék
Nagy elánnal készültek, mégis elbuktak a horvátok az Anglia elleni sorsdöntő ütközetben. Éppen ezért könnyen megeshet, hogy a kockás mezesek kapitánya, Otto Baric nem ül már le többet a nemzeti csapat kispadjára, noha ő ezt eddig nem jelentette ki egyértelműen.
A lisszaboni mérkőzést követően a szakvezető arra a kérdésre, hogy a szigetországiak ellen vezette-e utoljára a nemzeti csapatot, kitérő választ adott.
Baric tőle talán meglepő módon csak kevés mentséget keresett a vereségre. "Meg kellett nyernünk a mérkőzést, ezért a szokásosnál több játékost küldtem előre, így hátul létszámhátrányba kerültünk. Ezenkívül több nehézséggel kellett megküzdenünk. Először is, a bemelegítésnél Robert Kovac megsérült, Stjepan Tomast pedig be kellett injekciózni. Rooney kiválóan játszott, viszont részben Kovac hiánya miatt tudott annyiszor a védelmünk mögé kerülni a második félidőben. Végül pedig, amikor feljöttünk kettő háromra, Dario Simic dőlt ki a védelemből, és újból meg kellett változtatnom a taktikánkat – sorolta a szakvezető. Majd hozzátette: – Azt viszont mindenképpen el kell ismernem, hogy Anglia jobban játszott, erősebb csapattól kaptunk ki."

Boris Zivkovic és a többi horvát játékos számára az Anglia elleni mérkôzéssel befejezôdött a 2004-es Európa-bajnokság
Boris Zivkovic és a többi horvát játékos számára az Anglia elleni mérkôzéssel befejezôdött a 2004-es Európa-bajnokság
Boris Zivkovic és a többi horvát játékos számára az Anglia elleni mérkôzéssel befejezôdött a 2004-es Európa-bajnokság
Baric nem kerülhette el a kérdést, hogy a problémák ellenére miért "sérülésveszélyes" csapatot küldött pályára. "Ha megint lejátszhatnánk ezt a mérkőzést, feltehetően három-négy helyen is módosítanék a kezdőcsapaton. Ugyanakkor úgy éreztem, a franciák ellen nagyon szép sikert értünk el, és bíztam benne, hogy egy nagyon hasonló felállású tizenegy megismétli a bravúrt" – hangzott a kapitány válasza.
A horvát szakember végezetül sok sikert kívánt az angoloknak, és biztosította a jelenlévőket, hogy Sven-Göran Eriksson gárdája messzire juthat a tornán.
Nagyobb búcsúzkodásra csak azért nem került sor, mert kedd délre a Marriott Hotelbe még volt egy meghirdetett sajtótájékoztató. Sokan arra számítottak, hogy Baric majd ott jelenti be lemondását, ám erre nem került sor. Igaz, nem az edző makacssága miatt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy a teljes horvát csapat elhagyta a szálláshelyét, jóval a kitűzött időpont előtt. A szálloda halljában gyülekező újságírók egy ideig keresték a sajtótájékoztató helyét, ám amikor rákérdeztek a személyzetnél, meglepetten kellett tudomásul venniük, hogy a Marriottban aznapra egyáltalán nem volt lefoglalva terem a mítingre. ---- B ---- E
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
4 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
9 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
18 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
26 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
36 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
58 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája