A kapitány szerint ez már ellenségeskedés

2004.03.18. 21:52
Címkék
– Nincs irigylésre méltó helyzetben. Még meg sem száradt a pecsét a kinevezésén, máris az eltávolítását követelik…– Valóban furcsa helyzet – mondta Fazakas Csaba. – Először úgy fogtam fel, hogy Puskás Jenő ugyanúgy ellenfelem, mint a többi pályázó, ám az elmúlt napok eseményei után azt kell mondanom: ő és a ferencvárosi edzők, vezetők nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tartottak, tartanak engem.– Bocsánat, hogy félbeszakítom, de a zöld-fehérek többször is hangsúlyozták, nem önnel van gondjuk, hanem a szövetség vezetőivel.– Kérdem én: ha Puskás Jenő nyeri meg a kapitányválasztást, ugyanilyen kirohanást rendeznek? Azt hiszem, abban az esetben nem lett volna ekkora felfordulás, és senki sem hibáztatta volna az elnökséget. – Árulja el, milyen most a hangulat a tornateremben, hiszen több ferencvárosi versenyző is a válogatott keret tagja, így nap mint nap találkozik azokkal, akik az ön szakmai hozzáértését megkérdőjelezik?– Nem mondom, hogy feszültségtől mentes volna. Azok az edzők, akik Puskás Jenő mellé álltak, kerülnek engem, pedig úgy hiszem, az eredményes munka érdekében inkább összefogásra lenne szükség. Hogy a ferencvárosiak következő lépése mi lesz, nem tudom. A válogatott keret a Tornacsarnokban folytatja a felkészülést, aki igazolatlanul hiányzik, az nem lehet a keret tagja, és nem indulhat el a válogatóversenyeken. Vagyis nem utazhat majd világversenyekre sem. Úgy tudom, hogy a zöld-fehérek azt is kilátásba helyezték, hogy a jövőben távol maradnak a magyar bajnokságoktól, remélem, hogy a keretbe tartozó versenyzőik a válogatott felkészülését nem bojkottálják majd, mert akkor sajnos ki kell hagynom őket a csapatból.– A versenyzők hogyan élik meg ezeket a napokat?– Azt hiszem, ebben a szituációban ők viselkednek a legérettebben. Mindenkinek megadják a tiszteletet, és igyekeznek csak a munkával, nem pedig ezzel a botránnyal foglalkozni. – És az ön lelkesedését nem törték meg?– Egyáltalán nem. Tiszta a lelkiismeretem, és igyekszem a lehető legjobb szervezeti formában a lehető legtöbbet kihozni a csapatból.A KSI és a Dunaferr mégis Fazakas Csaba mellett áll
Legfrissebb hírek

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
3 perce

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
7 perce

Wout van Aert másodszor nyert sprintet, Mas maradt az élen

Kerékpár
7 perce

Felállt kétgólos hátrányból az Újpest, nyom az FTC – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

A záró szakaszt nyerő Vas Barnabás harmadik a dél-csehországi körversenyen

Kerékpár
28 perce

Mindkét csapatnak félig üres maradt a pohár Csákváron

Labdarúgó NB II
35 perce

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
51 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
1 órája