A négyes újra "legózhat"

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.02.17. 22:04
Címkék
Vereckei Ákosék ezen a héten bebizonyíthatják, hogy nemcsak a lapátforgatást űzik világszinten, a kreativitással sem állnak hadilábon. Ha ugyanis tréningezni szeretnének Ausztráliában, jó, ha előszedik a gyerekkori legózások során elsajátított "fogásokat".
Hogy miért írjuk ezt? Nos, a versenyzők megkapták azokat a hajókat, amelyekkel a csaknem két hónapos edzőtábort teljesítik az ötödik kontinensen, ám mint Angyal Zoltán szövetségi kapitány elárulta: a vízieszközök darabokban érkeznek meg a célállomásra.– Talán viccesnek tűnik, de a fiúk hétfőn személyi poggyászként adták fel a repülőgépre a hajókat – mondta Angyal Zoltán. – A gyártók ugyanis szétszerelhető kajakokat készítettek, így a csaknem öt méter hosszú hajók két darabban érkeznek majd meg Ausztráliába.– Ez meglehetősen érdekesen hangzik.– Az is lesz. Főként azért, mert az összeszerelést a fiúknak maguknak kell megoldaniuk. Remélem, ez nem okoz majd nekik gondot, különben lőttek az edzőtábornak.– A szavaiból azt veszem ki, hogy ez az első ilyen eset, hogy a hajóikat szétbontva szállítják.– Ha nem is az első, de abból a szempontból egyedülálló, hogy ezúttal nem lesz velük hajóépítő-mester. Amúgy remek találmány ez a szétszerelhető kajak, és szerencsések vagyunk, hogy a hajógyártó cég ingyen a fiúk rendelkezésére bocsátotta ezeket az eszközöket.– A légitársaságok mennyit számítanak fel a túlsúlyért?– Semennyit. Régi ügyfeleik vagyunk, mindenben támogatnak minket, így sikerült megállapodnunk egy olyan súlyhatárban, amely nem jelent számunkra pluszköltséget.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája