Gianmaria Bruni tavaly, az idény felénél csatlakozott a Minardi-istállóhoz tesztpilótaként, úgyhogy a tapasztalatokat illetően van egy kis előnye Baumgartnerrel szemben.
Ô a negyedik olasz pilóta a mezőnyben, és nagy álma teljesült azzal, hogy bekerült a száguldó cirkuszba. Szerény fiú, ám ugyanakkor a versenyzéshez is elengedhetetlen vagányságot nem lehet nem észrevenni a mozdulataiban, az arckifejezéseiben.– Minden olasz pilóta álma, hogy a Ferrarival versenyezzen?– Természetesen. – Ön szerint ez belátható időn belül realitás lehet?– Nem tudom, én még csak most kerültem be a Formula–1-be. Számomra a legjobb autó jelenleg a Minardi, mivel csak azt ismerem. – Ezek szerint jól érzi magát a csapatában?– Nagyon jól. A Minardi olyan, mint egy család, már akkor nagyon barátságosak voltak velem, amikor először betettem a lábam a központba.– Önnek van összehasonlítási alapja, hiszen a tavalyi autóval is körözött. Melyek a legfőbb változtatások az új autón?– Sokat fejlődött az aerodinamika és a felfüggesztés, de alapjaiban ugyanarról a kocsiról beszélünk. Az imolai teszten további újításokat próbálunk majd ki. – Hogyan tudnak együtt dolgozni Baumgartnerrel?– Zsolt a barátom és a csapattársam. Öt éve ismerjük egymást – legelőször a Formula–Renault-sorozatban csatáztunk egymással. Most vállvetve kell küzdenünk a csapat sikeréért, de persze ő szeretne legyőzni engem, én pedig őt. De ebből nem lehet gond közöttünk. ("Kivéve akkor, ha összeütköztök, mert akkor nagy baj lesz" – teszi hozzá általános derültséget okozva Stoddart.)– Van példaképe? – Nincs. A mezőnyből Fisichella áll hozzám a legközelebb – évek óta barátok vagyunk. Ezért is remélem, hogy végre valami jó autóba ülhet. – Kedvenc pályája? – Tudom, hogy most azt szeretné hallani, hogy a Hungaroring, de az szerintem Micky-egér pálya, technikás és általában koszos, ezért is jelent nagy kihívást autózni rajta. De visszatérve a kedvencemhez: Spát szeretem a legjobban, mert az áll a legközelebb a vezetési stílusomhoz. – Babonás?– Nagyon! – Különböző rituálékat csinál a versenyek előtt?– Nem, hanem van valami, amit mindig magamnál tartok. – Szabad tudni, hogy mi az? – Nem! Az titok! Ha elárulnám más is használná és másnak is szerencsét hozna. Beláthatja, hogy ez botorság lenne…