Belgium: Bruges-i győzelmi póker

Vágólapra másolva!
2004.02.15. 20:48
Címkék
Tovább folytatja nagyszerű tavaszi szereplését az FC Bruges. A Debrecen UEFA-kupa-ellenfele sorozatban negyedszer nyert a bajnokságban, ismét érintetlen maradt a hálója, és immár csak három pont a hátránya a BL-selejtezőt érő második helyen tanyázó Standard Liege mögött.
A korábban a Cercle Bruges-t 5–0-ra, az FC Antwerpet és a La Louviere-t 4–0-ra elgázoló kék-feketék ezúttal a nemzetközi kupaszereplésre hajtó Gent otthonában győztek 1–0-ra.A Verlinden – Rozehnal, Van der Heyden, De Cock, Simons, Clément, Verheyen (Saeternes, 74.), N. Ceh, Englebert, Victor, Mendoza (Smolders, 50.) összeállításban pályára lépő FC Bruges hosszú ideig nem tudott mit kezdeni a szervezetten futballozó "buffalókkal", mígnem a hajrában egy Ndikumana, Nastja Ceh párharc eldöntötte a csatát. Az Afrikai Nemzetek Kupájáról visszatérő ruandai bekk a tizenhatoson belül szabálytalankodott a szlovén középpályással, a büntetőt pedig Simons gólra váltotta. A végén nőhetett volna a különbség a két csapat között, de Smolders szabadrúgásánál a kapufa a hazaiak segítségére "sietett".A Bruges pontszámban nem tudott közelebb kerülni ősi riválisához, az Anderlechthez, amely továbbra is 21 ponttal vezet előtte a tabellán. A lila-fehérek csak szenvedtek a Lokeren ellen – "Nem lehet mindig bajnokjelölthöz méltó színvonalon játszani" – vélte Franky Vercauteren, a brüsszeliek másodedzője –, a hajrában azonban Michal Zewlakow szabadrúgásból a felső sarokba lőtte a labdát, és ezzel eldöntötte a három pont sorsát.Jupiler League
22. forduló:
22. forduló:
Genk–Standard Liege 1–1 (Roussel 35., ill. Walasiak 41.), Anderlecht–Lokeren 2–1 (Wilhelmsson 60., Mi. Zewlakow 79., ill. Taílson 66.), FC Antwerp–Charleroi 3–1 (Evens 43., Goots 51., Gomez 64., ill. Olufade 23.), Beveren–Westerlo 0–3 (Dosunmu 51., 89., Paas 57.), Lierse–Mons 0–2 (Niemi 52., Casto 73.), St. Truiden–Heusden-Zolder 2–1 (Mbonabucya 21., 80., ill. Oulare 56.), Gent–FC Bruges 0–1 (Simons 84. – 11-esből), Cercle Bruges–Mouscron 1–1 (Arys 75., ill. Ma. Zewlakow 43.). A La Louviere–Germinal Beerschot mérkőzést hétfőn játsszák.
Az élcsoport: 1. Anderlecht 61 pont, 2. Standard Liege 43, 3. FC Bruges 40, 4. Mouscron 39, 5. Westerlo 37, 6. Genk 36
Legfrissebb hírek

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
22 perce

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
31 perce

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
35 perce

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
40 perce

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
56 perce

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
1 órája

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Több sportág kiemelkedő alakját díjazták az államalapítás ünnepén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik