Meglepetések nélkül

Vágólapra másolva!
2004.02.14. 22:51
Címkék
Nem hozott nagy meglepetéseket a fallabda országos bajnokság szombati versenynapja a Római Teniszakadémia squashcentrumában.
A nőknél a negyeddöntőben kisebb szenzációval szolgált a fiatal Kecse-Nagy Helga, aki a negyedik kiemelt Szirovicza Andreát búcsúztatta. A vasárnapi elődöntőben Buday Tímea vár rá, s nagy bravúr lenne, ha a szülésről visszatérő hölgyön is sikerülne túllépnie. A nők mezőnyében a ranglistát vezető és címvédő Varga Judit egyéb elfoglaltságra hivatkozva nem jelent meg, így az első számú kiemelt Szombati Edina lett, aki esélyes lehet a végső győzelemre is. A férfiaknál feszült várakozás előzi meg a döntőt, hiszen a nyolc éve címvédő Török András ezúttal nem lehet biztos győzelmében, ugyanis fiatal, feltörekvő trónkövetelők megnehezíthetik a dolgát. Főleg a 19 éves Krajcsák Márktól akadhat félnivalója, aki a junior-világranglistán a második helyet is magáénak tudhatta már. A negyeddöntők során Török könnyedén átlépett Erdősy Róberten, Krajcsák pedig Buday Zoltánon. A másik két negyeddöntő is simábban alakult a vártnál: Fülöp Sándor magabiztos játékkal verte Szabóky Mártont, míg Wele Balázsnak sem jelentett gondot Kovács Zsolt búcsúztatása.16. fallabda egyéni országos bajnokság,
Római Teniszakadémia
Férfiak.
Római Teniszakadémia
Férfiak.
Negyeddöntők: Török–Erdősy 3:0 (3, 0, 1), Krajcsák–Buday 3:0 (3, 3, 0), Wele–Kovács 3:0 (2, 2, 2), Fülöp–Szabóky 3:0 (2, 1, 0)
Nők. Negyeddöntők: Szombati–McGuines 3:0 (1, 0, 1), Bíró–Csernyi 3:0 (0, 0, 6), Kecse-Nagy–Szirovicza 3:0 (8, 3, 1), Buday–Tóth 3:0 (3, 6, 1)
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
39 perce

Jégkorong: lerakta az alapokat az újjáalakuló U20-as válogatott

Utánpótlássport
45 perce

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
1 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
1 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik