Kisorsolták a Baumgartnerrel tesztelőket

Vágólapra másolva!
2004.02.13. 21:28
Címkék
Megvan az a hét szerencsés, aki vasárnap Baumgartner Zsolt vagy éppen Gianmaria Bruni segítségével kipróbálhatja, milyen a száguldás egy Formula1-es versenygéppel.
A Minardi két kétülésese száguld velük vasárnap délután 14 órától a Kós Károly sétányon, ahová több ezer érdeklődőt várnak a szervezők. A sorsolást pénteken tartották meg, és az első körben nem mindenki felelt meg a kívánalmaknak. Volt, aki nehezebb volt 80 kilónál vagy éppen magasabb 188 centinél (márpedig ez a biztonság miatt kizáró ok), sőt olyan is akadt, aki az utolsó pillanatban meggondolta magát, és a fiának adta át a lehetőséget. A Minardi-csapat magángépe (érdekesség, hogy nem kisgéppel, hanem egy Boeing utasszállítóval érkezik a team) szombat délután száll le Ferihegyen, és Baumgartner Zsolt, a csapat magyar pilótája természetesen fogadja az érkezőket, köztük Paul Stoddart csapatfőnököt, valamint olasz csapattársát, Gianmaria Brunit. Noha a program csak vasárnap 14 órakor kezdődik a Kós Károly sétányon, már korábban érdemes lesz odamenni, mivel ezeket a kétüléseseket Formula–1-es motor hajtja, amelyet körülbelül három órán keresztül kell melegíteni, hogy elérje az üzemi hőmérsékletet. A mérnökök tehát már javában dolgoznak majd, miközben a két pilóta és a csapat többi tagja az újságírók kérdéseire válaszol a Hotel Intercontinentalban.A sétány egyébként mindössze egy egyenes szakaszból áll, az a pilóták vérmérsékletétől és az aszfalt minőségétől függ, miként fordulnak vissza az egyenes végén. Persze a manőverek nagy fegyelmet igényelnek a nézőktől is, hiszen a Formula–1 veszélyes üzem.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
7 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
8 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
8 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
8 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
8 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
8 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
9 órája
Ezek is érdekelhetik