Terítéken a jövő tervei

Vágólapra másolva!
2004.02.11. 21:32
Címkék
A nemzeti lovasprogramot előkészítő bizottság tagjai szerdai ülésükön egyetértettek abban, hogy nem lenne szabad privatizálni az állami tulajdonban lévő ügető- és galopp-pályákat, új törvényre és jogszabályra van szükség, valamint rendezni kell a sportág oktatási és kutatási rendszerét, amelyhez több minisztérium összefogására van szükség.
Ugyanakkor a meghívott vendégként felszólaló ÁPV Rt. elnöke, Mészáros Tamás elmondta, az állam nem kíván százszázalékos tulajdonosa lenni a rendkívül drága fenntartású és éppen ezért veszteséges létesítményeknek. A bizottság szerint a fogadásokból származó 1.3 milliárd forintos bevételt 3 milliárdra kellene növelni, hogy nyereséget lehessen elkönyvelni, de ennek egyik akadálya az elavult fogadási rendszer. Emellett szükség lenne egy lóverseny-törvényre, amely minden, lovashagyományokkal rendelkező országban létezik. A kutatási és oktatási központtal kapcsolatban Fugli Károly, a lovasszövetség főtitkára felvetette, hogy azt a felújítás alatt álló Kincsem Parkban lenne célszerű létrehozni. A bizottság támogatta az ötletet, s azt szeretné, ha az érdekelt minisztériumok közös jogszabályt alkotnának, mert ellenkező esetben veszélybe kerül a magyar ló- és lovassport. A Kincsem Parkkal kapcsolatban elhangzott, hogy Közép-Európa legmodernebb ügető és galopp-pályája lesz, s valószínűleg 2005 közepére készül el.
Legfrissebb hírek

Több sikertelen próbálkozás után jön el a MotoGP Magyarországra

Egyéb autó-motor
19 perce

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
37 perce

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
43 perce

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
1 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
1 órája

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik