Ronaldo új menedzsmentje

Vágólapra másolva!
2004.02.11. 20:59
Címkék
A jövőben új szakmai stáb egyengeti Ronaldo karrierjét. A Real Madrid brazil csatára nem hosszabbította meg korábbi segítői, Reinaldo Pitta és Alexandre Martins szerződését, miután kiderült, hogy két honfitársa sikkasztott, amiért fejenként 11 év börtönbüntetésre ítélte őket a Rio de Janeiró-i állami bíróság.
Ronaldo most csapattársa, Luis Figo ügyvédjével, Luis Vicentével, illetve Fabiano Farah-val, Ayrton Senna egykori menedzserével szerződött. Előbbi Ronaldo személyes tanácsadója lesz, Farah pedig a játékos gazdasági ügyeit intézi.A spanyol fővárosban mindeközben egyre több szó esik Figo jövőjéről, mert bár a portugál klasszis kijelentette, jól érzi magát a Real Madridban, sokan úgy vélekednek, hogy a középpályás a következő idényt már más országban, feltehetően Angliában kezdi meg. A legújabb fejlemények szerint Figo csak júniusban dönt a folytatásról, legalábbis erről állapodott meg Florentino Pérez klubelnökkel a múlt héten tartott négyszemközti megbeszélésükön. A madridi lapok szerint a középpályás, akinek a szerződése 2006-ig él a királyi gárdával, azt sérelmezte, hogy az utóbbi időben az egyesületen belül nem értékelik kellőképpen a munkáját és az odaadását. Talán azóta meggondolta magát, szombaton, a Málaga elleni bajnokin ugyanis a Bernabéu közönsége felállva tapsolta meg, amikor lecserélték. Egyébként Pérez elnök már nem egyszer kijelentette, ha valaki az egyik "galaktikusát" szeretné megszerezni, annak bizony az illető kivásárlási árát kell leszurkolnia a Real kasszájába. Figo esetében ez 180 millió euró – ez talán még Abramovicsnak is sok…Apropó, Abramovics! A Chelsea mindenható mágnása ismét bejelentkezett Fernando Torresért, az Atlético Madrid ifjú tehetségéért, ám a piros-fehér-kékek még arra sem voltak kíváncsiak, mekkora összeget ajánl fel az orosz milliárdos. A londoniak egyébként azzal érveltek, hogy a nyári Európa-bajnokság után Sven-Göran Erikkson veszi át a csapat irányítását, és az ő első számú kiszemeltje a Nino (Srác) becenévre hallgató támadó.A sok pletyka mellett említsünk meg egy konkrétumot is: Juan Carlos Valerón 2010-ig meghosszabbította szerződését a Deportivóval. Valerón a megállapodás lejártakor 35 esztendős lesz.Tv: A Sport1 ma 20.45-től élőben közvetíti a Zaragoza–Alavés mérkőzést
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
23 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik