FIFA: Gondok az új lesszabállyal

Vágólapra másolva!
2004.02.11. 20:55
Címkék
A FIFA 2003 novemberében új cikkelyt illesztett a lesszabály leírása mellé. Ebben az van, hogy ha egy játékos lesen áll, de nem kerül sem a labda, sem az ellenfél útjába, valamint nem szerez előnyt ezzel a labda eléréséhez, nem kell megállítani a játékot.
Éppen ezért nem volt lesgól Ruud van Nistelrooy Southampton ellen szerzett győztes gólja.Sam Allardyce, a Bolton menedzsere kedden nagyon agresszíven alkalmazta ugyanezt a szabályt: a Leicester térfelének széléről, szabadrúgásból beívelt labdákra a mezőnyjátékosok a szokásoknak megfelelően a tizenhatos vonalára gyülekeztek, két támadót kivéve, akik az ötös sarkára álltak, és a labda elrúgásának pillanatában megiramodtak a tizenhatos felé. A Bolton egy ilyen szituáció után egyenlített kedden (a gólhoz kellett Ian Walker betlije is…), és bár ez az új értelmezés szerint szabályosnak számít, maga a "feltaláló" sem lelkesedik érte. "Ez nagyon rossz szabály, de amíg lehet, alkalmazom. Semmit sem tesz a játékhoz, csak többet veszekszünk miatta a bíróval. Nem a játékvezetők a hibásak emiatt, hanem a FIFA, amelynek el kell törölnie ezt a függeléket" – mondta Allardyce.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
26 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik