Emléktárgy lett Fehér meze

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.02.10. 21:24
Címkék
Nem meglepő módon Portugáliában az egyik fő beszédtéma még mindig Fehér Miklós halála. A magyar légiós boncolása nem adta meg azonnal a magyarázatot a szörnyű esetre, a szövettani vizsgálatok pedig még tartanak.
A helyi média igyekszik kellő tisztelettel kezelni az ügyet, és nem jelennek meg találgatások a futballista halálának lehetséges okairól, igaz, több orvos is elmondta már szakmai véleményét a történtekről. Miklós csapatánál, a Benficánál mindeközben gőzerővel dolgoznak azért, hogy a magyar játékos emlékének adózva a legjobb eredményeket érjék el a pályán. Jose António Camacho fiai Fehér halála óta megnyerték mindkét találkozójukat (az Académicát és a Belenensest verték meg, egyaránt 2–0-ra), szerdán pedig a harmadik sikeres próbatételen is túljuthatnak, ha két vállra fektetik a kupa negyeddöntőjében a Nacionalt. A kupamérkőzésre egyébként Caldas da Rainhában készült a gárda, ahol szintén megemlékeztek Fehér Mikiről.A történet még akkor kezdődött, amikor január közepén a Benfica a Boavistával mérkőzött, a bajnokság "tavaszi" szakaszának első fordulójában. A csapat ugyanabban a caldasi hotelben szállt meg, mint most, és akkor Nuno Gomesék ajándékba otthagytak egy Cristiano-, egy Sokota- és egy Fehér-mezt. A tragikus eset után a szálloda tulajdonosa bekereteztette a magyar futballista dresszét, és a főbejárat melletti falra helyezte, ami kifejezetten jólesett a most visszatérő fővárosiaknak.Szintén Fehér Miklóshoz kapcsolódó hír, hogy az elhunyt játékos édesanyja és testvére szerdán reggel elutazott Lisszabonba, hogy elintézzen néhány, függőben maradt személyes ügyet.
Legfrissebb hírek

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
16 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
27 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
36 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
41 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
41 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
45 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
57 perce

Jól kezdődött a szezon, megdöntené maratoni egyéni csúcsát

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik