Deák Bárdos diadala

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.02.08. 22:01
Címkék
Az elmúlt esztendők legeredményesebb hazai kötöttfogású birkózója, Deák Bárdos Mihály Isztambulból is a legfényesebb medáliával térhet haza, pedig a Vasas Európa-bajnoka, négyszeres világbajnoki ezüstérmese a Vehbi Emre-emlékverseny nehézsúlyú döntőjében kemény ellenfelet kapott.
Deák Bárdos Mihály igazolta klasszisát
Deák Bárdos Mihály igazolta klasszisát
Deák Bárdos Mihály igazolta klasszisát
Deák Bárdos Mihály igazolta klasszisát
Deák Bárdos Mihály igazolta klasszisát
Deák Bárdos Mihály igazolta klasszisát
Nem elég, hogy Yekta Yilmaz ragyogó birkózó (erről tanúskodik a legutóbbi katonai világjátékokon megszerzett aranyérme is), őt támogatta a hazai publikum is, s ha hozzátesszük, hogy Törökországban egy honi versenyzőé az utolsó finálé, még a szőnyeg "felbillenésével" is számolni lehet. Ezúttal azonban a másik irányba dőlt minden, Deák Bárdos Mihály esélyt sem adott riválisának, s egy héttel szófiai győzelme után újabb aranyérmet szerzett.
"Sima ügy volt, Misi előbb megpörgette egy pontért, aztán kettőért, végül benne tartotta, így nyert négy nullra. Pedig ez a török nagyon jó birkózó, nem véletlen, hogy őt utaztatják a világversenyekre is. Összességében elégedett vagyok, négy versenyzővel jöttünk ki, egy aranyat viszünk haza, s a másik két továbbjutás is csak hajszálon múlt" – mondta Komáromi Tibor szövetségi kapitány, majd hozzátette: a válogatottak ezen a héten a szakosztályokban folytatják a felkészülést, majd a hét végén a Ganz-kupa válogatóversenye lesz a következő erőpróba számukra.

Kötöttfogású Vehbi Emre-emlékverseny, Isztambul
A magyarok eredményei. 120 kg. Döntő: Deák Bárdos Mihály–Y. Yilmaz (török) 4–0
Legfrissebb hírek

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
15 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
27 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
36 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
40 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
41 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
45 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
57 perce

Jól kezdődött a szezon, megdöntené maratoni egyéni csúcsát

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik