Boczkó barcelonai ezüstje

Vágólapra másolva!
2004.02.08. 21:50
Címkék
Három helyszínen, két külföldi és egy hazai Világkupa-versenyen léptek pástra vasárnap vívóink.
A magyarországi viadal hozta számunkra a legkevesebb örömöt, mert a férfi tőrözők zalaegerszegi küzdelmeiben a 64-es táblára jutott négy magyar – Juhász Attila, Juhász Bence, Marsi Márk és Berjozkin Anton – közül egynek sem sikerült a nyolc közé verekednie magát. A tavalyi bronzérmes Juhász Bence, valamint Juhász Attila és Berjozkin már az első fordulóban, azaz a 64 között búcsúzott, míg Marsit a 16 között győzte le a lengyel Szuchnicki (15:13).A női párbajtőrözők Párizs melletti Világkupa-versenyén olimpiai bajnoknőnk, Nagy Tímea a nyolc közé jutott, ám ott a ráadás egy percben vagyis a hirtelen halálban kapott ki a lett Vansovicától (10:9), így az 5–8. helyen zárt (részletes eredmény nem érkezett). A győzelmet a francia Maureen Nisima szerezte meg, aki az aranyért 15:8-ra nyert az orosz Fahrugyina ellen.A legjobban férfi párbajtőrözőink szerepeltek. Barcelonában a háromszoros Európa-bajnok Boczkó Gábor, valamint Imre Géza is a nyolc közé jutott. Balszerencsére a negyeddöntőben egymás ellen vívtak, Boczkó léphetett tovább, akit aztán csak az észt Kaaberma tudott legyőzni. Férfi tőr Világkupa-verseny,
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg

Negyeddöntő: Guyart (francia)–Schlosser (osztrák) 15:8, Ludwig (osztrák)–Coutant (francia) 15:10, Or (izraeli)–Szuchnicki (lengyel) 15:6, Vannini (olasz)–Ha (dél-koreai) 15:14. Elődöntő: Guyart–Ludwig 15:7, Vannini–Or 15:12. Döntő: Guyart–Vannini 15:5. A végeredmény: 1. Brice Guyart (francia), 2. Vannini (olasz), 3. Or (izraeli) és Ludwig (osztrák) 5. Coutant (francia), 6. Schlosser (osztrák), 7. Ha (dél-koreai), 8. Szuchnicki, …14. Marsi Márk, …38. Juhász Attila, …40. Juhász Bence, …43. Berjozkin Anton

Férfi párbajtőr Világkupa-verseny,
Barcelona (178 induló)

Negyeddöntő: Boczkó–Imre 15:9. Elődöntő: Boczkó–Tuo Tong (kínai) 15:3. Döntő: Kaaberma (észt)–Boczkó 15:12. A végeredmény: 1. Kaido Kaaberma (észt), 2. Boczkó Gábor, …6. Imre Géza. Kovács Iván a 16, Kulcsár Krisztián a 32, Fekete Attila pedig a 64 között esett ki.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik