Belgium: Sima bruges-i siker

Vágólapra másolva!
2004.02.08. 22:53
Címkék
A bajnoki címét feltehetően nem tudja megvédeni az FC Bruges, de a Debrecen elleni UEFA-kupa-mérkőzésre azért igyekeznek a lehető legjobban felkészülni Trond Sollied fiai.
Ennek szellemiében a korábban szebb napokat megélt FC Antwerp ellen mindent kiadtak magukból a kék-feketék, és végül könnyed, válasz nélküli négyessel küldték haza az ezúttal Bukrán Gábor nélkül játszó ellenfelet. Az is igaz, hogy a hazai pályán játszó bruges-iek – akik a Verlinden – Lange (De Oliviera, 77.), A. Mendoza, Verheyen, Ceh, Engelbert (Smolders, 82.), Simons, Clément, De Cock, Spilár, Van Der Heyden (Gvozdenovics, 77.) összeállításban játszottak – csak az utolsó négy percben duplázták meg az az addig összeszedett kétgólos előnyüket.Az FC Bruges címvédése azért is valószínűtlen, mert a listavezető Anderlecht egyszerűen elnyűhetetlennek tűnik. A brüsszeliek ezúttal a Beveren otthonában léptek pályára, és bár csaknem egy óra játék után kétgólos hátrányba kerültek, az utolsó félórában a maguk javára fordították a mérkőzést, és továbbra is toronymagasan vezetik a bajnokságot.Ami a liga másik két magyarját illeti: Bodor Boldizsár végig a pályán volt a GBA színeiben a kisebbik bruges-i csapat, a Cercle ellen, és csapata huszáros hajrájának hála három pontnak örülhetett a lefújáskor. Lendvai Miklós nem játszott a La Louviere ellen ikszelő Charleroi-ban. Jupiler League
21. forduló: Heusden-Zolder–AA Gent 1–1 (Euvrard 63., ill. Jarakovic 9.), Westerlo–St. Truiden 3–0 (Paes 16., 63., Voets 70. – öngól), Beveren–Anderlecht 2–3 (Kaiper 25., Romaric 54., ill. Dindane 66., Jascsuk 78., Baseggio 83.), Lokeren–Mons 0–0, Standard Liege–Lierse 1–1 (Datti 13., ill. Thompson 89.), GBA–Cercle Bruges 2–1 (Camara 68., Snelders 86., ill. De Wulf 7.), Charleroi–La Louviere 2–2 (Cacciatore 17., Detal 90., ill. Murcy 75., Vervalle 80.), FC Bruges–FC Antwerp 4–0 (Verheyen 37., Ceh 73., De Oliviera 86., A. Mendoza 89.), Mouscron–Genk 3–1 (Pieroni 14., 17., 45. – a harmadikat 11-esből, ill. Claessens 32.).
Az élcsoport: 1. Anderlecht 58 pont, 2. Standard 42, 3. Mouscron 38, 4. Genk 35, 5. FC Bruges 34 (41–23, 20 mérk.), 6. Westerlo 34 (27–25)
Legfrissebb hírek

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
5 perce

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
43 perce

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
1 órája

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
7 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
8 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik