A Chelsea sem botlott meg

Vágólapra másolva!
2004.02.08. 21:14
Címkék
Az Arsenal és a Manchester United után a Chelsea is három ponttal zárta a hét végi bajnoki fordulót Angliában, ahol így továbbra is háromesélyes a bajnoki versenyfutás. A Chelsea vasárnap a Charlton ellen nemcsak a bajnoki pontokért futott ki a gyepre, hanem azért is, hogy megbosszulja a karácsonyi 42-es fiaskót, amely miatt jelenleg nem három, hanem hat ponttal van lemaradva az éllovas "ágyúsoktól".
A fokozott téttel bíró mérkőzésre Claudio Ranieri, a Chelsea menedzsere Marcel Desailly helyett a fiatal Robert Huthot állította William Gallas mellé a védelem közepére, míg elöl Adrian Mutu és Jimmy Floyd Hasselbaink kapott lehetőséget. A negyedik percben nem a csatárkettős egyik tagja, hanem Jesper Grönkjaer villant meg: rövid szóló után 19 méterről lőtt, a labdája megpattant Chris Perryn, és a lécre vágódott.A Chelsea nagyon szeretett volna tizenegyeshez jutni, Grönkjaer egyszer sárga lapot kapott műesésért, majd hiába reklamáltak a hazaiak, amikor Mark Fish szabálytalankodott Mutuval szemben. Egy perccel az utóbbi eset után aztán Fish és Hasselbaink birkózott a Charlton kapuja előtt, és a bíró harmadszorra teljesítette a "kékek" vágyát: a megítélt büntetőt aztán a sértett határozottan értékesítette.A Chelsea-nek még volt néhány helyzete az első félidőben, de a szünet után már akadozott a játék. Az első nagy lehetőség aztán a Charlton előtt adódott, Jonatan Johansson hajszállal lőtt fölé. A szaggatott játék során ritkán alakult ki helyzet, a bosszantó hibákkal zsúfolt meccsen a Chelsea állt közelebb az újabb gól megszerzéséhez. Claus Jensen csak egy szabadrúgásból tudta meglepni Neil Sullivan kapust, de labdája a kapufáról kifelé pattant. A végén még Mutu lőtt egy kapufát, majd négyméteres kísérletét óriási bravúrral fölé tolta Dean Kiely, de az állás már nem változott.Manchesterben a hétközi kupamecscsen remeklő City "visszapottyant a földre", és folytatta november óta tartó bajnoki mélyrepülését. A Tottenham elleni csoda – a második félidőben, tíz emberrel 0–3-ról fordított a City Londonban – csak három napig tartott, a City vasárnap a Birmingham ellen ugyanolyan gyengén játszott, mint a White Hart Lane-en rendezett FA-kupa-meccs első félidejében.A kezdés után még lehetett érezni Kevin Keegan csapatán a néhány nappal korábbi siker hatását, de Antoine Sibierski fejese után a lefelé csapódó labdát hatalmas bravúrral hárította Maik Taylor, majd Jeff Kenna tisztázott. Az első negyvenöt percben még egy távoli Michael Tarnat-lövésig jutott a hazai csapat, tovább nem. A Birmingham még kevesebbet mutatott fel, a vendégek legnagyobb helyzeteként Damien Johnson elpuskázott lehetőségét lehetett feljegyezni, de David Jamesnek ezzel a próbálkozással sem volt gondja.A második félidőben sem pörögtek fel az események, Kenna egyszer hősiesen blokkolta vetődve Robbie Fowler lövését, míg a 75. percben Taylor kapus hatalmas bravúrja és a kapufa is kellett ahhoz, hogy a City másodperceken belül John Macken és Sibierski révén is elhibázzon egy-egy nagy lehetőséget. Az utolsó szó a Birminghamé lehetett volna, de Johnson, akárcsak az első félidő végén, nem tudta gólra váltani ziccerét, ezúttal senkitől sem zavartatva lőtt mellé.Tv: a Sport1 hétfőn 19.30-tól összefoglalót sugároz a hét végi fordulóról Premier League
24. forduló, vasárnapi mérkőzések:
24. forduló, vasárnapi mérkőzések:
Manchester City–Birmingham City 0–0, Chelsea–Charlton Athletic 1–0 (Hasselbaink 28. – 11-esből)
Az élcsoport: 1. Arsenal 58 pont, 2. Manchester United 56, 3. Chelsea 52, 4. Newcastle United 37 (34–25), 5. Charlton 37 (32–26), …11. Birmingham City 32 (29 mérk.), …16. Manchester City 24

Division I
30. forduló, még nem közölt eredmény:
Ipswich Town–Wigan Athletic 1–3
Az élcsoport: 1. Norwich City 59 pont, 2. West Bromwich 54, 3. Wigan 50, 4. Sheffield United 49, 5. West Ham 48 (43–30), 6. Sunderland 48 (38–26, 29 mérk.)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
6 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik