Deák Bárdos megint döntőben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.02.07. 22:19
Címkék
A szófiai Nikola Petrov-emlékverseny után Isztambulban is az aranyéremért birkózhat a nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály. A fináléban nem lesz könnyű dolga, a hazaiak kedvencével, a tavalyi katonai világjátékok győztesével, Yekta Yilmazzal kell megküzdenie. Füredy Levente arcüreggyulladása miatt nem is tarthatott társaival Isztambulba, Horváth András két győzelem után a legjobb négy közé jutásért nem bírt svéd ellenfelével, Virág Lajos csoportjában ragadt, míg Branda Gyula egy győzelemmel és két vereséggel búcsúzott.
"Nem birkóztak rosszul a srácok, Horváth András peches volt, egy kényes szituációban a keze beakadt a svéd mezébe, ezért nem tudta a dobást megakadályozni, Virág Lajos az ukránnak egy apró megingástól eltekintve kellemetlen ellenfele volt, Branda Gyulának pedig a visszatérése után vissza kell rázódnia. Ami Deák Bárdos Misit illeti, bízom benne, hogy nem szakad meg a jó sorozata. Hazai pályán egy törököt mindig nehéz megverni, a legfurcsább bírói döntésekre is fel kell készülnünk" – summázott Komáromi Tibor szövetségi kapitány. Kötöttfogású Vehbi Emre-emlékverseny, Isztambul
A magyarok eredményei. 74 kg. 1. forduló: Horváth András–Bagijev (ukrán) 8:0. 2. forduló: –Genel (török) 3:0. Negyeddöntő: –Kovifild (svéd) 0:4. 94 kg. 1. forduló: Virág Lajos–Citak (török) 4:2. 2. forduló: –Soldadze (ukrán) 0:3. 120 kg. 1. forduló: Deák Bárdos Mihály–Yavuz (török) 8:0, Branda Gyula–Mukurszkij (ukrán) 0:4. 2. forduló: Deák Bárdos–Brinsei (román) 6:0, Branda–Mohamed (tunéziai) 6:0. 3. forduló: Deák Bárdos– Valach (cseh) 6:1, Branda–Vozadze (grúz) 2:9
Legfrissebb hírek

A norvég világbajnok nyerte a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
1 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
7 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
21 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
33 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
42 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
46 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik