Újabb ezüstérmek a párbajtőrözőknél

Vágólapra másolva!
2004.02.06. 22:03
Címkék
A férfi párbajtőrválogatott megismételte a legutóbbi kvalifikáló Világkupa-versenyen nyújtott teljesítményét, akárcsak Tauberbischofsheimben, a katalán fővárosban is ezüstérmes helyen zártak.
Az eredménynek egy "szépséghibája" van: az ötkarikás kvótáért vívott harcban nagy ellenfélnek számító olaszok bronzérmesek lettek – így versenyzőink nem tudták leszakítani őket.Két héttel a budapesti olimpiai kvalifikáló Vk-versenyen elért második hely után pénteken ismét ezüstérmes lett a magyar női párbajtőrcsapat is. A Párizs melletti St. Maurban rendezett viadalon világbajnoki bronzérmes válogatottunk először magabiztosan nyert Svájc ellen, majd az elődöntőben a franciákat múlta felül. Az aranyéremért azokkal a németekkel találkozott a csapat, akiket két hete az elődöntőben 45–28-ra megvert, most viszont a vetélytárs volt jobb három tussal.Férfi párbajtőr csapat Világkupa, Barcelona
A 16 között: Magyarország–Svájc 42–41 (Imre Géza +4, Boczkó Gábor +1, Kulcsár Krisztián –4). Negyeddöntő: Magyarország–Németország 45–41 (Imre +11, Kulcsár –2, Boczkó –5). Elődöntő: Magyarország–Kína 40–39 (Imre +4, Kovács +1, Kulcsár 0, Boczkó –4). A 3. helyért: Olaszország–Kína 45–37. Döntő: Franciaország–Magyarország 45–37 (Imre –1, Kulcsár –3, Kovács –4). Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián), 3. Olaszország, 4. Kína

Női párbajtőr csapat Világkupa, Saint-Maur
Negyeddöntő: Németország–Ukrajna 45–32, Kína–Koreai Köztársaság 45–30, Franciaország– Oroszország 40–34, Magyarország–Svájc 45–26 (Mincza +10, Nagy T. +8, Tóth +1). Elődöntő: Németország–Kína 22–16, Magyarország–Franciaország 35–23 (Mincza +11, Hormay +1, Nagy T. 0). A 3. helyért: Kína–Franciaország 36–35. Döntő: Németország–Magyarország 34–31 (Nagy T. +1, Hormay –1, Mincza –3). A végeredmény: 1. Németország, 2. Magyarország (Hormay Adrien, Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Tóth Hajnalka), 3. Kína, 4. Franciaország, 5. Oroszország, 6. Koreai Köztársaság, 7. Svájc, 8. Ukrajna
Legfrissebb hírek

Bernd Storck és Joan Carrillo korábbi segítője a Kozármisleny vezetőedzője lett

Labdarúgó NB II
8 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az ANK-ban; nyert az előző torna bronzérmese

Minden más foci
23 perce

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik