Gyengélkedtek Kántorék, de még vezetnek

Vágólapra másolva!
2004.02.03. 21:23
Címkék
Nem nyújtott jó teljesítményt a Panasonic Panthers Oszaka a japán bajnokság második körében, ám még így is tartja vezető helyét.
"Sokkal gyengébben ment a csapatnak, mint az első körben, négy meccset is elveszítettünk, és csak hármat sikerült megnyernünk" – mesélte Kántor Sándor, az oszakaiak magyar kiválósága. A gárda gyengélkedésének egyik oka, hogy az első számú feladó, Manaba sérüléssel bajlódik. "Újra elütötték a néhány meccsel korábban megsérült ujját, de az univerzáljátékosunk, Takahiro sem teljesen egészséges, neki a könyöke fáj. Ôk ketten nem játszottak az utolsó három meccsen. Másrészt sokat hibáztunk, főként a kontratámadásainkat nem tudtuk megoldani" – latolgatta a vereségek okait Kántor. Az alapszakaszból már csak egy kör van hátra, amely rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hiszen Kántoréknak kilenc győzelmet szereztek öt vereség ellenében, a második helyen álló alakulatnak, a NEC-nek nyolc győzelme és hat veresége van, míg a 3–7. helyig az összes klubnak hét–hét a mérlege. Miután a rájátszásban csak az első négy helyezett vehet majd részt, ráadásul kilenc nap alatt öt derbin kell helyt állnia, össze kell szednie magát az Oszakának. Japán bajnokság
Férfiak. Alapszakasz, 2. kör. Magyar érdekeltségű eredmények:
Férfiak. Alapszakasz, 2. kör. Magyar érdekeltségű eredmények:
Panasonic Panthers Osaka (Kántor Sándor)–JT 1:3, –Suntroy 3:2, –NEC 1:3, –Asahikasei 3:2, –Toray 0:3, –Sakai 0:3, –Toyodagosei 3:2
Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
15 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
45 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
55 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
8 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik