A sztársarokban: Ilja Averbuh

Vágólapra másolva!
2004.02.03. 23:07
Címkék
A címvédő Irina Lobacseva, Ilja Averbuh jégtáncos házaspár férfi tagja az Európa-bajnokság vendége, de nem a jégen, hanem a pálya mellett teszi a dolgát.
(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)
– Az orosz tévé kommentátoraként vagyok itt, de a riporterkedés mellett mással is foglalkozom. Szervezem azt a jeges turnét, amely májusban indul, és huszonöt napon át Oroszország különböző városaiban lép fel, még Szibériában is. Olyan versenyzők mondtak eddig igent a felkérésemre, mint Pljusenko, Szluckaja és Szokolova.
– Ugyanúgy élvezi mostani munkáját, mint a korcsolyázást?
– Igen. Különösen annak örülök, hogy egy hónap múlva indul egy sorozatom a tévében, amelyben híres sportolókat mutatok be más oldalukról, úgy, ahogy a szurkolók nem ismerik őket.
– Csak műkorcsolyázókkal beszélget majd?
– Nem. Az első adás vendége például a legendás kardozó, Viktor Krovopuszkov lesz. Mielőtt megkérdezné, mi közöm a víváshoz, gyorsan megjegyzem, nekem semmi, de az öcsém vív, és az ő révén kerültem be ebbe a világba. Elfogadta a meghívásomat sportminiszterünk, Vjacseszlav Fetyiszov, az egykori klasszis hokis is. Úgy érzem, hogy egy sportoló jobban megnyílik egy sportolónak, mint egy "hivatásos" riporternek. Most éppen beszédórákra járok, mert ezt a munkámat is szeretném ugyanolyan színvonalon művelni, mint a korcsolyázást.
– Nem vágyik vissza a jégre?
– Néha igen. Biztosan korcsolyázhattunk volna még egy ideig, talán a következő olimpiáig is, de már kétezerben eldöntöttük, hogy nem várunk meg még egy olimpiát.
– Profipályafutásra nem is gondoltak?
– Több ajánlatunk van Japánból és Európából is. Irina egy hónap múlva szül, és ha megnő a kisfiunk, mert tudjuk, hogy fiú születik, visszatérünk. Mi tagadás, jól jön majd az a pénz…
– Van kedvence a mostani mezőnyben?
– Pljusenko. Egykori táncosként nehéz a jégtáncról beszélnem, de úgy vélem, ott esett a színvonal.
– Bár sejtem a választ, mégis meg kell kérdeznem: elégedett a pályafutásukkal?
– Voltunk világ- és Európa-bajnokok, csak olimpiai bajnokok nem. Pedig mi is arra vágytunk, mint minden sportoló. De tudomásul vettük, hogy a műkorcsolya szubjektív sportág. Nekünk olimpiai ezüst jutott, de miénk volt a nézők szeretete, és sok örömben volt részünk pályafutásunk során.
Legfrissebb hírek

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
24 perce

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
38 perce

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
54 perce

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
1 órája

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
1 órája

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik