A címvédő Irina Lobacseva, Ilja Averbuh jégtáncos házaspár férfi tagja az Európa-bajnokság vendége, de nem a jégen, hanem a pálya mellett teszi a dolgát.
(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)
– Ugyanúgy élvezi mostani munkáját, mint a korcsolyázást?
– Igen. Különösen annak örülök, hogy egy hónap múlva indul egy sorozatom a tévében, amelyben híres sportolókat mutatok be más oldalukról, úgy, ahogy a szurkolók nem ismerik őket.
– Csak műkorcsolyázókkal beszélget majd?
– Nem. Az első adás vendége például a legendás kardozó, Viktor Krovopuszkov lesz. Mielőtt megkérdezné, mi közöm a víváshoz, gyorsan megjegyzem, nekem semmi, de az öcsém vív, és az ő révén kerültem be ebbe a világba. Elfogadta a meghívásomat sportminiszterünk, Vjacseszlav Fetyiszov, az egykori klasszis hokis is. Úgy érzem, hogy egy sportoló jobban megnyílik egy sportolónak, mint egy "hivatásos" riporternek. Most éppen beszédórákra járok, mert ezt a munkámat is szeretném ugyanolyan színvonalon művelni, mint a korcsolyázást.
– Nem vágyik vissza a jégre?
– Néha igen. Biztosan korcsolyázhattunk volna még egy ideig, talán a következő olimpiáig is, de már kétezerben eldöntöttük, hogy nem várunk meg még egy olimpiát.
– Profipályafutásra nem is gondoltak?
– Több ajánlatunk van Japánból és Európából is. Irina egy hónap múlva szül, és ha megnő a kisfiunk, mert tudjuk, hogy fiú születik, visszatérünk. Mi tagadás, jól jön majd az a pénz…
– Van kedvence a mostani mezőnyben?
– Pljusenko. Egykori táncosként nehéz a jégtáncról beszélnem, de úgy vélem, ott esett a színvonal.
– Bár sejtem a választ, mégis meg kell kérdeznem: elégedett a pályafutásukkal?
– Voltunk világ- és Európa-bajnokok, csak olimpiai bajnokok nem. Pedig mi is arra vágytunk, mint minden sportoló. De tudomásul vettük, hogy a műkorcsolya szubjektív sportág. Nekünk olimpiai ezüst jutott, de miénk volt a nézők szeretete, és sok örömben volt részünk pályafutásunk során.
Legfrissebb hírek
