A Kaiserslautern megvált Gerets edzőtől

Vágólapra másolva!
2004.02.03. 23:27
Címkék
Sokat nem kellett várni a tavaszi idény első edzőváltására, a Kaiserslautern már az első 2004-es játéknapot követően menesztette Eric Geretset.
"A nyitányon az 1860 Münchentől elszenvedett kettő egyes vereség és a mutatott játék olyan hatást tett ránk, hogy úgy éreztük, a lehető leggyorsabban személyi változásokra van szükség. Már nem voltunk meggyőződve arról, hogy ebben az összetételben ki tudjuk harcolni a bentmaradást" – jelentette ki René C. Jäggi, a klub első embere.Az utódot is villámgyorsan megtalálták a Betzenbergben, méghozzá Kurt Jara, a Hamburg egykori edzője személyében. Az osztrák szakember egyelőre az idény végéig szóló szerződést kapott, azzal a megkötéssel, hogy ha elkerüli a kiesést az élvonalból eddig mindössze egyszer (1996) kihulló gárdával, akkor hosszabb távra is tervezhet."A csapatban rejlik valami, amit én szeretnék a felszínre hozni. Ráadásul az itteni közönség szenzációs" – mondta székfoglalójában Jara.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik