Népes ukrán küldöttség várható Athénban

Vágólapra másolva!
2004.01.31. 20:06
Címkék
Február 1-ig már 164 ukrán sportoló szerzett olimpiai kvótát, de még legalább száz fővel bővülhet az ukrán küldöttség az athéni olimpiáig  hangzott el az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén.
Mint az UOB elnöke, az ország miniszterelnöki tisztségét is betöltő Viktor Janukovics beszámolójában elmondta, az utóbbi 12 évben először fordult elő, hogy az olimpiai felkészülésre előirányzott összeg száz százalékát elő tudták teremteni, így jó esély van arra, hogy Sydneyhez képest jobban szerepelnek majd az idei ötkarikás játékokon az ukrán olimpikonok. Az elnök azt is elárulta, hogy először nem a mennyiségre, sokkal inkább a minőségi előrelépésre törekednek. Így még az is elképzelhető, hogy hiába harcolja ki egy-egy sportoló az olimpiai szereplést, Athénba csak azok utazhatnak, akiknek reális esélyük van a saját versenyszámukban az első tíz közé kerülésre. Mikola Kosztenko, az ukrán állami sportbizottság vezetője az esélyekről óvatosan beszélt, mint mondta, manapság nagyon erős a világ élsportjának mezőnye, és ő már azzal is elégedett lenne, ha Ukrajna az éremtáblázaton az első tizenöt nemzet közé tudna kerülni. A legutóbbi olimpián Ukrajnát 230 sportoló képviselte, és a küldöttség három arany-, tíz ezüst- és tíz bronzérmet szerzett.
Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
2 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
2 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik