Monaco: újra iksz

Vágólapra másolva!
2004.01.31. 23:21
Címkék
Sorozatban harmadszor is csak döntetlenre futotta a Monaco erejéből, amivel a címvédő Lyonnak lehetősége nyílt arra, hogy a Toulouse legyőzésével rég nem látott közelségbe (négy pontra) megközelítse a lassuló éllovast. A hercegségbeliek pénteken késő este a Paris Saint-Germain elleni rangadót adták döntetlenre.
A hazaiak Jérome Rothen beívelt szabadrúgása után a védő Sébastien Squillaci fejesével szerezték meg a vezetést, de az előny csak öt percig tartott, mert egy párizsi védő is használta a fejét: Roma kapus ügyetlenül maga mögé paskolta a labdát egy szögletet követően, és a lesipuskás Gabriel Heinze éles szögből az üres kapuba bólintott. A folytatásban a párizsi Bernard Mendy megúszta a kiállítást szándékos kezezése után, és szerencséje volt a PSG-nek akkor is, amikor ugyancsak a második félidőben Ludovic Giuly elhamarkodottan a kapu mellé ívelt Alonzo kapus meggondolatlan kifutását követően."Meg kellett volna nyernünk a meccset, de sajnos a támadójátékunk nem a régi. Márpedig az olyan jól szervezett védelemmel szemben, mint a párizsi, csak a teljes arzenált bevetve lehet eredményt elérni" – kesergett Didier Deschamps, a Monaco edzője. "Nyerhettünk volna, de Monacóban az egy pont is bizonyíték arra, hogy a csapatom jó úton jár" – értékelt Vahid Halilhodzsics, akinek tanítványai augusztus vége óta nem kaptak ki idegenben bajnokin.Ligue 1
A 22. forduló nyitó mérkőzésén: Monaco–Paris Saint-Germain 1–1 (Squillaci 26., ill. Heinze 31.).

Az élcsoport: 1. Monaco 48 pont, 2. Lyon 41 (21 mérk.), 3. Paris SG 40
Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
28 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
37 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
49 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
2 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik