A "nagytestű" segítőtárs

– Milyen érzés itt lenni a célban? – Nem tudom, még nem igazán fogtam fel, hogy tényleg megcsináltuk – mondta Darázsi Zsolt. – Mindenesetre nagyon hálás vagyok Balázsnak, hogy ezt lehetővé tette számunkra.– Az utolsó öt napban összesen körülbelül tíz órát aludt. Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja? – Nem, soha! Többször feladhattuk volna, például amikor eltört a laprugó és nem volt helyette másik, de tudtam, hogy addig fogunk menni, amíg végleg meg nem áll a kamion.– Mi jelentette a legnagyobb kihívást? – A hétszáznyolcvan kilométeres tevefüves szakaszon kívül? Ébren maradni. Az igazán nagy feladat volt.– Végezhettek volna előrébb is? – Alapvetően nem az volt a célunk, hogy a legjobb tízbe jussunk, hanem hogy kéznél legyünk, ha szükség van ránk. De persze azért az ember csak megnézi az ellenőrző pontokon a saját idejét, és szerintem, ha nem lett volna semmi rumlink, a legjobb tizenötben is lehettünk volna.– Milyen volt a hangulat a kamionban? – Nagyon jó. Karesz is jól bírta a kiképzést, és Robiban is kellemesen csalódtam. Higgadt, megfontolt, a dolgát remekül értő navigátort ismertem meg benne.– A rengeteg nehézség nem vette el a kedvét a Dakartól? – Nem. Ennél nehezebb útvonalat ugyanis már nem nagyon tudnak kijelölni, úgyhogy ami ezután következik, az csak jobb lehet.